|
|
|
Wikipédia:HomokozóHahó! Ez a magyar Wikipédia homokozója, melyben újdonsült szerkesztőink szabadon garázdálkodhatnak, bármilyen szerkesztést kipróbálhatnak, természetesen a civilizált viselkedés szabályait és a Wikipédia irányelveit figyelembe véve. (Szerkeszteni a lap legtetején és az egyes fejezetcímek mellett található „szerkesztés” linkekkel tudsz.) Némi eligazításért lásd a „hogyan szerkessz lapokat” oldalt, lépésről lépésre haladó útmutatást pedig az első lépések oldalon találsz. Ha kész vagy a módosításokkal, csak nyomd meg a „Lap mentése” gombot – igen, ennyire egyszerű! Semmit nem ronthatsz el, ne aggódj. Ha véletlenül az egészet törlöd, akkor is könnyen vissza tudjuk állítani. Csak egy dologra kérünk: a lap forrásának első során, amelyben az olvasható, hogy Az itt olvasható szövegeket szerkesztőink a lehetőségek tesztelése céljából írták, azok tartalmát senki nem ellenőrizte, a helytelen vagy valótlan állításokat nem nézte át, javította senki. Tehát az oldalon szereplő „információt” jobb nem megfogadni, komolyan venni. A Wikipédia közösségével kapcsolatos kérdéseket, illetve egyéb komoly kérdéseidet pedig a kocsmafalon teheted fel, műszaki, technikai szerkesztési problémáidat pedig annak műszaki és kezdőknek fenntartott szekciójában. A leggyakrabban előforduló kérdésekre, problémákra a segítség-oldalakon igyekszünk választ adni. Sablonok tesztelésére használhatod a sablonhomokozót és a sablonok kibontására való lapot. Az ideírtakat az errejárók folyton felülírják. Ha nem csupán ezt-azt kipróbálni szeretnél, hanem a készülő cikked piszkozatán dolgozol, akkor kaphatsz egy saját homokozót is. Ehhez, ha még nem tetted volna meg regisztrálj (azaz válassz magadnak egy becenevet), és azután kattints ide. játék mód
[szerkesztés] kettőhomokozó?? ez nem lanygis? nem lehetne esetleg játszótér, hogy ne sértsetek meg?? kicsit bébis ez így!!! WTF [szerkesztés] LMédia:Peldaegyketto.oggwikipédiaaa kisbugac6 + 6 = 12 középpont#ÁTIRÁNYÍTÁS Cél A homokozó az én játékom L azaz Long Way Round! [szerkesztés] három
[szerkesztés] Szuper, de tényleg "homokos" névSzerintetek nem? Lehetne mondjuk Park vagy teszthely. Akönyvmoly vita 2008. augusztus 26., 10:25 (CEST)
|