|
EszközökMás nyelveken
|
TermészettudományA természettudomány az élő és élettelen természet objektumainak tanulmányozásával foglalkozó tudományágak gyűjtőneve.
[szerkesztés] TörténeteAz ókorban a csillagászat volt az első természettudomány, ami vallási és társadalmi szükségletek mentén Mezopotámiában alakult ki. Leíró, rendszerező tudomány volt egzakt törvények nélkül. Ebbe a korba tehetjük a technika fejlődése következtében a mérnöki tudományok és az építészet kezdeteit is. Az ókori görögök alkották meg mai tudásunk szerint az első egzakt törvényeket. Ők a még mindig egységes természettudományt a görög természet (φύσις) szóból fizikának hívták, ami a filozófiával szorosan összefonódva fejlődött. Arkhimédész és Arisztotelész nevét érdemes megemlíteni, utóbbi mintegy összegezte az ókori görög fizikát. A középkorban Arisztotelész tanai határozták meg a természettudományt, mellette a rokon tárgyú, de nem tudományos szemléletű alkímia és asztrológia virágzott. Előbbinek mégis fontos szerepe volt a fizikából először kiváló társtudomány, a kémia módszereinek kialakulásában. [szerkesztés] A természettudományok kelléktáraA természettudományok művelése ezen területek ismerete nélkül lehetetlen. Ezek az eszközök – mint egyfajta váz – tartják fogják össze az egyes természettudományokat, azok eredményeit. A matematika írja le a természetet. A filozófia elvi kérdésekkel, a megismerés útjával foglalkozik, ezen belül a logika a helyes gondolkodás folyamatát mutatja be. Segédtudománynak sem a matematika, sem a filozófia határolható be, mert önállóan is tudományt alkotnak. Ha kategorizálni kell őket, a matematikát általában a természettudományok közé, a filozófiát pedig a társadaloömtudományok közé szokás sorolni. [szerkesztés] A természettudományok osztályozása[szerkesztés] Alaptudományok[szerkesztés] Alkalmazott természettudományok
[szerkesztés] Lásd még[szerkesztés] Külső hivatkozások |