Szín

A „Szín” lehetséges további jelentéseiről lásd: Színek (heraldika).
 Ezt a szócikket át kellene olvasni, ellenőrizni a szövegét, tartalmát.
Részletek a cikk vitalapján.

A szín egy érzet, amely az agy reakciója a fényre. Az elektromágneses sugárzás emberi szem által látható tartományba eső részére érzékeny a szem retinája, de a különböző hullámhosszú fényekre másként reagál, ez okozza a különböző színüket. Háromfajta érzékelő sejtet lehet megkülönböztetni, melyek érzékenysége a vörös, a zöld és a kék színeknél a legerősebb. A látórendszer fontos tulajdonsága a színállandóság, tehát az agy a színeket nem abszolút módon azonosítja, hanem relatív úton, a környezethez hasonlítva.

Egy szín származhat monokromatikus fényből, ha egy adott hullámhosszúságú fénysugarat észlelünk, vagy több fény keverékéből, ha több különböző hullámhosszúságú fénysugár összességét érzékeljük. A szemünk ugyanúgy sárgának érzékeli a sárga színnek megfelelő hullámhosszú fényt, mint a vörös és a zöld színeknek megfelelő hullámhosszú fények keverékét stb. Vannak színek, amelyeknek nincs monokromatikus megfelelője, csak színkeveréssel állíthatók elő, például a bíbor.

Azt a színt, amely a teljes spektrumon azonos intenzitású, fehérnek nevezzük. Mivel a legtöbb élőlény, így az emberek látása is a Nap spektrumához igazodott, az érzékelés szempontjából a Napból érkező fényt is fehérnek nevezhetjük, noha ez csak a látható tartományban egyenletes.

A fekete színt nem fény váltja ki, hanem a fény teljes hiánya.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] A látható fényspektrum színei

Szín Hullámhossz tartomány Frekvencia tartomány
vörös ~ 640–750 nm ~ 480–405 THz
narancs ~ 590–640 nm ~ 510–480 THz
sárga ~ 550–590 nm ~ 530–510 THz
zöld ~ 490–550nm ~ 600–530 THz
cián ~ 485–500 nm ~ 620–600 THz
kék ~ 450–490 nm ~ 670–620 THz
ibolya ~ 360–430 nm ~ 790–670 THz

[szerkesztés] Színkeverés

Összeadó (additív) színkeverés
Összeadó (additív) színkeverés
Kivonó (szubtraktív) színkeverés
Kivonó (szubtraktív) színkeverés

Ha monokromatikus fénysugarakat összekeverünk, az eredmény egy kevert színű fénynyaláb lesz, amelyben az emberi érzékelés számára az egyes komponensek nem választhatók szét. Az ilyen fajta színkeverést összeadó színkeverésnek nevezik. Rendszeresen találkozunk vele televízió-nézéskor, vagy bármiféle színes kijelzős elektronikai készülékek használatakor. Az összeadó színkeverés alapszínei a vörös, a zöld és a kék, ezeket különböző arányban keverve minden színt megkaphatunk.

Felületen való visszaverődéskor, szóródáskor a felület a fénynyaláb bizonyos hullámhosszúságú összetevőit elnyelheti, kivonhatja, ezért látjuk a fehér fénnyel megvilágított tárgyakat színesnek. Azt a fajta színkeverést, amikor nem színek összeadásával, hanem színösszetevők kivonásával kapunk új színt, kivonó színkeverésnek nevezzük. Legkézenfekvőbb példája a festészet, amikor különböző színű festékek keverésével érjük el a kívánt színhatást, de a színes fényképezés, nyomtatás is ezen az elven alapul. Ilyenkor a színes felület színének azt látjuk, ami a megvilágító fehér fény spektrumából megmarad, a többi elnyelődik. A kivonó színkeverés ideális alapszínei a magenta, sárga és a cián, de a színes nyomtatás fekete festéket is használ, a festészet pedig még többféle színt.

[szerkesztés] Színbontás

Az összetett fénysugár egy prizma segítségével felbontható monokromatikus összetevőire.

[szerkesztés] A lézer

Bővebben: Lézer

[szerkesztés] Színérzékelés

[szerkesztés] A szemben

Típus Név Érzékenységi tartomány Érzékenységi csúcs[1][2]
S β 400–500 nm 420–440 nm
M γ 450–630 nm 534–545 nm
L ρ 500–700 nm 564–580 nm

Az ember szemben háromféle színérzékelő receptorsejt van, ezek a csapok. A különböző hullámhosszú fény ezeket más és más mértékben stimulálja. A sárgászöld az L és M csapokat egyformán erősen, de az S csapokat kevéssé aktiválja. A vörös fény az L csapokat sokkal inkább, mint az M csapokat, és az S csapokat nehezen; a kék-zöld az M csapokat erősebben, mint az L csapokat, és az S csapokat egy kicsit erősebben, és a pálcikáknak is ez a fő stimulálója; az ibolyára majdnem kizárólag az S csapok válaszolnak.Az agy ezekből az információkból alkotja meg a különböző színeket a különböző hullámhosszakhoz.

Az L és M csapok pigmentjeinek génjei az X kromoszómán öröklődnek. Ezek mutációja vezethet a színtévesztés gyakoribb típusaihoz. Az OPN1LW génnek sok változata alakult ki; Verrelli és Tishkoff 85 változatát találta meg 236 férfiban.[3] Ez a gén egy sárga színre érzékeny pigmentet kódol, és egyfajta tetrakromáziához vezet a nők 10 százalékában.[4][5] A kékeszöldre érzékeny pigmentet kódoló OPN1MW gén változatai kevésbé vannak hatással a spektrális érzékenységre.

[szerkesztés] Színtévesztés, színvakság

Bővebben: Dikromatikus színlátás

Színérzékelési hiányosságok főként akkor fordulnak elő, ha egy személy egy vagy több szín látására képes csapsejtje hiányzik vagy kevéssé érzékeny. Ha az alany kevesebb színt lát, akkor színtévesztő, ha pedig csak a szürke árnyalatait érzékeli a fehértől a feketéig, akkor színvak. Agyi sérülések is okozhatnak színlátási zavarokat, ha a vizuális rendszer sérül.

[szerkesztés] Tetrakromázia

Míg a legtöbb ember trikromát, azaz háromféle színészlelő receptora van, addig sok állatnak négyféle. Közéjük tartozik néhány pókfaj, a legtöbb erszényes, madár, hüllő, és a halak sok faja. Más fajok azonban csak két alapszínt látnak, vagy egyáltalán nem látnak színeket; ezeket dikromátoknak, illetve monokromátoknak hívják.

Különbséget kell tenni a retinális tetrakromázia és a funkcionális tetrakromázia között. Az előbbiben négyféle színészlelő receptor van a retinában, az utóbbiban pedig az illető egyed e négyféle receptor segítségével képes jobban megkülönböztetni a színeket.

A nők fele, de a férfiak kis százaléka retinális tetrakromát.[6] Ez fokozottan érvényesül, ha az adott egyén kétféle változatot örökölt az egyik csapfajta (közepes vagy nagy hullámhosszra érzékeny) génjéből. Ez a gén az X kromoszómán helyezkedik el, ami különbséget okoz a nemek arányában.[6] Közülük egyesek jobban meg tudják különböztetni a színeket, ezért funkcionális tetrakromátok. [6]

[szerkesztés] Szinesztézia

Bővebben: Szinesztézia

A szinesztézia egyes formáiban betűk és számok látása, vagy zenei hangok hallása színérzetet is kivált. Kísérletekkel és leképező technikákkal mutatták ki, hogy ezek a színészlelések megnövekedett tevékenységgel járnak az agynak a színekkel foglalkozó részén, és hasonló agyi folyamatok hozzák létre őket, mint amik a valós színeket is létrehozzák.

[szerkesztés] Utóképek

Az erős fénynek kitett fényreceptorok deszenzitiválódnak, ha ez a fény az érzékeny tartományukban éri őket. Még mindig kevésbé jeleznek a szokásosnál néhány másodperccel azután, hogy a fény kihunyt. Az ez alatt látott színekben ez a komponens kevésbé van jelen, mint egyébként; ez a jelenség vezet az utóképek kialakulásához, amikor is a szem tovább lát egy élénk színű figurát, de komplementer színben.

Az utóképeket a festők is felhasználták, megjelenítették, mint például Vincent van Gogh.

[szerkesztés] Filmen

[szerkesztés] Fényérzékeny lemezen (CCD-n)

[szerkesztés] A színek a festészetben

A tapasztalat azt mutatja, hogy a másodlagos színeket nem könnyű kikeverni, hogy a lila és a narancssárga meglehetősen labilis, mert nagyon könnyen túlsúlyba kerül benne valamelyik alapszín.

A másodlagosok az alapszínek kiegészítői. A zöld a vörös kiegészítőszíne, mert nincs benne vörös, a narancssárga a kéké, a lila a sárgáé. Habár minden értékük, színerősségük, világos-sötét, hideg-meleg hatásuk eltérő, ennek ellenére keresik egymást, összekapcsolódnak. A kiegészítő színpárokban megvan mind a három alapszín. A mi szemünk is megkívánja ezt a teljességet. A kiegészítő színek kölcsönhatása alapján sok festő ösztönösen harmonikus képet készített a római középkoron át egészen napjainkig.

Mivel a kiegészítő színek kontrasztosak, ezért alkalmasak arra, hogy egy-egy tárgy tömegét árnyalatokkal emeljék ki. Pierre-Auguste Renoir Almás csendéletén a piros gyümölcsök gömbölydedségét az árnyékot helyettesítő színek adják meg. Megfigyelhetjük azt, hogy a színek fejezhetnek ki fényt és sötétséget. A középkori freskókon az arcok rózsaszínes árnyalatához a kontúrok zöldes árnyéka kapcsolódik.

A színek világos-sötét kontrasztját legjobban az impresszionisták használták ki, akik festményeik közül eltávolították a feketét és fehéret, és a fényt meleg színekkel, az árnyékot a megfelelő hideg kiegészítőkkel festették meg. Egy szín minél világosabb, annál melegebbnek tűnik, és fordítva.

Számos kísérlet tanúskodik arról, hogy a színek aszerint hogy melegek vagy hidegek, befolyásolják aktivitásunkat és hangulatunkat. A színek pszichikai hatásához a dinamikájuk is hozzátartozik.

A színek minden tulajdonsága és értéke viszonylagos, mert mindig változnak, átalakulnak. Vincent van Gogh Nyári est Arles-ban (Búzamező) címú képén mindhárom alapszín megjelenik. Ez a legerősebb színkontraszt. A sárga a vászon kétharmadán dominál, de a város fekete sziluettjén túl is megjelenik a napban. Az alkony a város házait vörösre festi, s ez visszaverődik a búzatábla sárgáján is, amely emiatt még melegebb és még érettebb, olyan, mintha magába szívta volna az égitest minden erejét.

A tizenkét részes színkörben még hat szín van. Ezeket köztes színeknek hívjuk. A vörös köztes színt alkot a narancssárgával és a lilával, a sárga a narancssárgával és a zölddel, a kék a lilával és a zölddel. Ezen színek szerepe az árnyalatok kialkításában rejlik.

[szerkesztés] Jegyzetek

  1. ^ Wyszecki, Günther, Stiles, W.S. (1982). Color Science: Concepts and Methods, Quantitative Data and Formulae, 2nd ed., New York: Wiley Series in Pure and Applied Optics. ISBN 0-471-02106-7. 
  2. ^ R. W. G. Hunt (2004). The Reproduction of Colour, 6th ed., Chichester UK: Wiley–IS&T Series in Imaging Science and Technology, 11–12. o. ISBN 0-470-02425-9. 
  3. ^ Verrelli, BC; Tishkoff, S (2004). "Color vision molecular variation." American Journal of Human Genetics. 75 (3), 363-375
  4. ^ A biológiai színlátás inspirálja a mesterséges színészlelést.
  5. ^ Roth, Mark (2006). "Egyes nők 100 millió színt láthatnak génjeiknek köszönhetően" Post-Gazette.com
  6. ^ a b c Jameson, K. A., Highnote, S. M., & Wasserman, L. M. (2001.). „Richer color experience in observers with multiple photopigment opsin genes.” (PDF). Psychonomic Bulletin and Review 8 (2): 244–261. DOI:10.1038/351652a0. 

[szerkesztés] Lásd még

[szerkesztés] Külső hívatkozás

A lap eredeti címe: „http://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%ADn”

Śmieszne filmiki RTV Meble wypoczynkowe Strony internetowe MłodaRP.net koszulki Autokomis katalog apteczki pierwszej pomocy interpretacje-orzeczenia.pl ranking kont wpaster rozwiazania zadan Zus Czestochowa hafty kick koparki Bułgaria wczasy Karaoke tani kredyt hipoteczny COOLsurf