|
|
Portál:Opera
OPERAPORTÁL
Az opera olasz eredetű szó, dalműt jelent (másként: dramma per musica). Vokális-hangszeres drámai színpadi műfaj, melyben a szerepeket éneklik. Az opera három-négy, ritkábban egyfelvonásos, többnyire nyitánnyal kezdődik.
A 16. század ismert műfaja, a hangszerkísérettel ellátott egyszólamú ének, a monodia egyre bővült rövidebb drámai jelenetekkel (intermezzo), míg a század végére létrejött az első mai elemeket is magában foglaló operaelőadás. A középkori Firenzében a 17. század legelején, mint hangszerekkel kísért énekbeszéd volt ismert. A század elején a velencei opera virágzott, megkezdődött a recitativo és az ária szétválása, mely végül a nápolyi operában különült el egymástól teljesen. A 18. század során az olasz vígopera és a vidám és komoly jeleneteket felvonultató úgynevezett semiseria életképesebbnek bizonyult a komoly operánál, erre jó példát jelentenek Mozart művei. A 19. században ugyan az olasz opera egyeduralma teljes, de kialakulnak a nemzeti operák is. Franciaországban időközben a nagyopera élte virágkorát, míg Németország a 19. században valóságos opera-nagyhatalommá nőtte ki magát, így például Richard Wagner nevéhez fűződik a drámai kifejezés erősítése is.
Az opera születésének a történelem folyamán két vonást különböztethetünk meg: az egyik az új forma létrejötte, a másik a forradalmi változás a zenében.
Tovább a szócikkhez...
Kiemelt cikk
Giuseppe Fortunino Francesco Verdi (1813. október 10. – 1901. január 27.) a 19. század legnépszerűbb olasz zeneszerzője volt, az operának (Mozart és Wagner mellett) kimagasló egyénisége. Műveit ma is nagy sikerrel játsszák világszerte, néhány operarészlete igazi slágerré vált, mint pl. a La donna è mobile (Az asszony ingatag) a Rigolettóból. A francia és német befolyásokat követve áttörte korának bel canto kliséit, és a zenedráma szolgálatába állította az éneket, kritikusai emiatt gyakran nyersnek, csiszolatlannak minősítették zenéjét. Mesterműveket alkotott mint fiatalember, mint érett komponista és mint idős zseni, melyeket a mai napig a világ összes operaházában előadnak.
Tovább a szócikkhez…
Zeneszerzők
Operaházak
További kiemelt cikkek
Énekesek
Kategóriák
|
|