|
|
EszközökMás nyelveken
|
Kolumbia
Kolumbia (spanyolul: Colombia) Dél-Amerika északnyugati részén fekvő ország. Hivatalos neve Kolumbiai Köztársaság (spanyolul: República de Colombia), fővárosa Bogota. Nevét a kontinens európai felfedezőjéről, Kolumbusz Kristófról kapta A szárazföldön keleten Venezuela, délkeleten Brazília, délen Ecuador és Peru, északnyugaton pedig Panama határolja. Mind az Atlanti-, mind pedig a Csendes-óceánnon van partszakasza. (A Dél-Amerikai országok esetén ez ritkaság, rajta kívül csak Chile mondhatja el ezt magáról, de az csak nyúlfarknyi szakaszon ér ki az Atlanti-óceánra.) Ezeken túlmenően a kolumbiai kormány hivatalosan szomszédos országoknak tekinti azokat az országokat is, amelyekkel Kolumbiának közös tengeri határa van. Ezek a következők: Jamaica, Haiti, Honduras, Nicaragua, Costa Rica és a Dominikai Köztársaság.
[szerkesztés] Földrajz
[szerkesztés] Domborzata[szerkesztés] VízrajzaFő folyói: Amazonas, Apaporis, Arauca, Caquetá, Cauca, Guainía-Negro, Guainía, Inirida, Magdalena, Meta, Río Negro, Orinoco, Putumayo, Vaupés. [szerkesztés] ÉghajlataAz ország déli részén húzodik az Egyenlítő. Az évi középhőmérséklet 24 °C. Az évi csapadék mennyisége 2000 mm körül mozog. Az ország északi részén 400 mm alatt van a csapadék. [szerkesztés] Élővilág, természetvédelem[szerkesztés] Nemzeti parkjai[szerkesztés] Természeti világörökségei[szerkesztés] TörténelmeA mai Bogota közelében i. e. 10 000 körül vadászó-gyűjtögető csoportok éltek, amelyek kereskedtek egymással és a Magdaléna folyó völgyében élőkkel. I. e. 1000 körül az indiánok körében tagolt társadalmi szervezet épült ki, csúcsán a főnökökkel. A mai Kolumbiában két kultúra építette ki a legrétegzettebb társadalmi rendszert, a tayronák a karibi partvidéken és a muiszkák a Bogota körüli felföldön. Mindkét csoport a csibcsa nyelvcsaládba tartozó nyelvet beszélt. Az inkáktól eltekintve a muiszkák építették ki a legfejlettebb politikai rendszert Dél-Amerikában. Spanyol felfedezők először a karibi partvidéket érték el 1500-ban Rodrigo de Bastidas vezetésével. Kolumbusz Kristóf 1502-ben hajózott arrafelé. 1508-ban kezdődött a terület meghódítása Urabá vidékén, Vasco Nuñez de Balboa vezetésével. 1513-ban ő volt az első európai, aki felfedezte a Csendes-óceánt, és híreket hozott a spanyolok számára a mai Peruról és Chiléről. A terület lakossága csibcsa és karib törzsek százaiból állt. Amikor a spanyolok meghódították őket, a harcok és a betegségek a benszülöttek létszámának jelentős csökkenését okozták. A XVI. században az európaiak megkezdték az afrikai rabszolgák importját. A hódítás és gyarmatosítás kezdetétől számos lázadás volt a spanyol uralom ellen, de mindegyiket leverték, vagy olyan gyenge maradt, hogy nem tudott változtatni az általános állapoton. Az utolsó, ami végül a Spanyolországtól való függetlenségre vezetett, 1810 körül zajlott. Előzménye St. Dominque (a mai Haiti) 1804-es függetlenné válása volt. Innen kapott jelentős támogatást a kolumbiai függetlenségi harc két vezetője: Simón Bolívar és Francisco de Paula Santander. Simón Bolívar lett Kolumbia első elnöke és Francisco de Paula az alelnök; amikor Bolívar lemondott, Santander lett Kolumbia második elnöke. A függetlenségi harc 1819-ben ért véget, amikor Új-Granada Alkirályságból Nagy-Kolumbia szövetségi állam lett. Ennek része volt a mai Equador, Venezuela és Panama. Belső politikai és területi viták után 1830-ban kivált Venezuela és Quito (a mai Equador). Akkoriban az úgynevezett "Cundinamarca megye" felvette az "Új-Granada" nevet, majd 1856-ban "Granadai Szövetség" lett. Kétéves polgárháború után 1863-tól "Kolumbiai Egyesült Államok" lett a neve 1886-ig, amikor végül is az ország felvette mai nevét: Kolumbiai Köztársaság. Egész idő alatt mély szakadék volt a liberálisok és a konzervatívok között, amely többször vezetett igen véres polgárháborúra. A legnevezetesebb az ezernapos polgárháború (1899-1902), amelynek során az Amerikai Egyesült Államok befolyására elszakadt Panama megye (ahol a Panama-csatorna épült) és 1903-ban önálló országgá alakult. Ezután Kolumbia egyéves háborúba sodródott Peruval, mert vitatták Amazonas megye és székhelye, Leticia hovatartozását. Majd a viszonylagos politikai stabilitás kora jött, de az 1940-es évek végén és az 1950-es évek elején az erőszak újabb hulláma tetőzött. Ezt a két vezető politikai párt közötti feszültség okozta és Jorge Eliécer Gaitán liberális párti elnökjelölt 1948. április 8-án történt meggyilkolása robbantotta ki. A gyilkosság után Bogotában zavargások törtek ki, amelyek átterjedtek az ország más vidékeire is. 180 000 ember halt meg. 1953 és 1964 között katonai diktatúra volt. Ezután a két fő párt, a Kolumbiai Konzervatív Párt és a Kolumbiai Liberális Párt létrehozta a Nemzeti Frontot, abból a célból, hogy a konzervatívok és a liberálisok együtt kormányozzanak. A megállapodás szerint az elnöki tisztséget konzervatív és a liberális politikus négyévenként váltakozva tölti be, 16 évig fenntartva e rendszert. Minden más választott hivatalt paritásos alapon töltenek be. Ez a megállapodás vetett véget az erőszak korszakának, a Nemzeti Front kormányai fontos gazdasági és szociális reformokat hajtottak végre. Végeredményben az egymást követő liberális és konzervatív kormányok politikája közötti ellentét ellentmondásos eredményre vezetett. Bár sok területen haladás volt, számos szociális és politikai jogtalanság folytatódott és a hidegháború légkörében gerillaszervezetek alakultak a kormány és a politikai apparátus elleni harcra. Ilyen volt a FARC, az ELN és az M-19. Az 1970-es évek végétől hatalmas és erőszakos kábítószer-kereskedő kartellek alakultak, az 1980-as és 1990-es években tevékenykedtek. Főleg a Pablo Escobar vezette medellíni kartell és a cali kartell tett szert kiterjedt politikai, gazdasági és társadalmi befolyásra Kolumbiában ebben az időszakban. Ezek a kartellek a politikai paletta minden részéből származó illegális fegyveres csoportokat pénzeltek és befolyásoltak. Ezeknek a gerilláknak szélsőséges ellenségei maguk is paramilitáris csoportokat alakítottak és vontak befolyásuk alá. 1991-ben a kolumbiai alkotmányozó gyűlés új alkotmányt fogadott el. Az alkotmány mindenkinek biztosítja a politikai, nemzetiségi, emberi és nemi jogokat. Megtiltja a kolumbiai állampolgárok kiadását külső hatalmaknak. Ez a tilalom a kábítószer kartellek lobbizására került bele az alkotmányba. A kartellek előtte véres hadjáratot folytattak a kiadatások ellen, terrorista támadásokkal és maffiaszerű kivégzésekkel. Ma is képesek a kormány és a politikai rendszer befolyásolására korrupció útján. Manapság is pusztítja az országot a kábítószer-kereskedelem hatása, a FARC-hoz hasonló gerillaszervezetek harca, az AUC-hoz (amely ugyan leszerelt, de mégis tevékeny paramilitáris erő) hasonló szervezetek elleni harc. Rajtuk kívül is van számos kisebb frakció, amelyek együtt véres fegyveres konfliktusban tartják az országot. Andrés Pastrana elnök és a FARC 1998 és 2002 között tárgyalásokat folytatott a konfliktus megoldásáról, de ezek végül zsákutcába jutottak. Andrés Pastrana elnök megkezdte a Kolumbia Terv végrehajtását, amelynek egyidejűleg célja a fegyveres konfliktus befejezése és egy szigorú kábítószer-ellenes stratégia végrehajtása. Álvaro Uribe elnöksége alatt, aki megválasztásakor a FARC és a hozzá hasonló bűnöző csoportok elnyomását ígérte, a biztonsági helyzet javult. Az emberrablások száma csökkent (a 2000-es 3700-ról 2005-ben 800-ra), a gyilkosságok száma több mint 48%-kal csökkent 2002 júliusa és 2005 májusa között, a terrorista gerillák száma pedig 16 900-ról 8900-ra csökkent. Ez együtt járt a gazdaság és az idegenforgalom szerencsés növekedésével. De a 2006-2007-ben lezajlott botrányok megmutatták, hogy a múltban is, ma is kapcsolatban állnak kormánytisztviselők és politikusok - főleg a kormánypártból - az AUC-cal és más paramilitáris csoportokkal. [szerkesztés] Államszervezet és közigazgatás[szerkesztés] Alkotmány, államforma[szerkesztés] Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás[szerkesztés] Politikai pártok
[szerkesztés] Elnökök Bővebben: Kolumbia elnökeinek listája[szerkesztés] Közigazgatási felosztás
[szerkesztés] Védelmi rendszer Bővebben: Kolumbia hadereje[szerkesztés] NépességEtnikai összetétel: mesztic 79%, fekete 10,6%, indián 3,4%, fehér 3%, mulatt 3%, zambó 1%. Vallási megoszlás: római katolikus 94%, egyéb 6% [szerkesztés] Általános adatok[szerkesztés] Legnépesebb települések Bővebben: Kolumbia városai[szerkesztés] Etnikai, nyelvi, vallási megoszlás[szerkesztés] Szociális rendszer[szerkesztés] Gazdasága Bővebben: Kolumbia gazdasága[szerkesztés] Általános adatokMezőgazdasági-ipari ország, jelentős bányászattal (kőszén, kőolaj, földgáz, nikkel, arany, vasérc, kaolin, platina, ezüst, azbeszt, drágakövek, só). Legfontosabb ipari ágazatai a petrolkémia, kohászat (acél- és nikkelgyártás), élelmiszer-, textil-, papíripar és gépgyártás. Mezőgazdasági terményei közül a legjelentősebbek a kávé (a világtermelés 10%-a), banán, cukornád, rizs, kukorica, cirok, burgonya. Állattenyésztésére a szarvasmarha, juh, sertés, ló és baromfi tartása jellemző. [szerkesztés] Gazdasági ágazatok[szerkesztés] Mezőgazdaság[szerkesztés] Ipar[szerkesztés] =Kereskedelem[szerkesztés] Az országra jellemző egyéb ágazatok[szerkesztés] Közlekedés Bővebben: Kolumbia közlekedéseAz országban 3 304 km hosszú a vasút. A szilárd útburkolat hossza 112 998 km. A legelterjedtebb közlekedési forma a busz, mivel nincs metró, villamos, vagy hév. Fejlesztés alatt áll olyan kötött pályás busz (hasonló a villamoshoz), ami állami tulajdonban van. A buszok magántulajdonban vannak, átlagos viteldíjuk 1 300 peso, azaz 130 forint. [szerkesztés] Kultúra[szerkesztés] Oktatási rendszer[szerkesztés] Kulturális intézmények[szerkesztés] Művészetek
[szerkesztés] Hagyomány és néprajz[szerkesztés] Gasztronómia[szerkesztés] SportHíres kolumbiai sportoló: Juan Pablo Montoya(forma 1-es pilóta)
[szerkesztés] Ünnepek
Az ünnepek miatti munkaszüneti napot mindig hétfőre teszik, és ünnepségeket is akkor tartanak. [szerkesztés] Lásd még[szerkesztés] Külső hivatkozások
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
