I. István

I. Szent István király (eredetileg Vajk, kb. 975., Esztergom^[1] – 1038. augusztus 15., Székesfehérvár vagy Esztergom-Szentkirály^[2]^[3]^[4]) az első keresztény magyar király, aki a Kárpát-medence magyar törzseit vagy fegyverrel, vagy békés úton hajtotta uralma alá, a lázadásokat pedig leverte. Uralkodása alatt a magyar törzsek szövetségéből létrehozta az egész Kárpát-medencére kiterjedő keresztény magyar államot és megszervezte a magyar keresztény egyházat.

[szerkesztés] Élete

[szerkesztés] Származása, ifjúsága

Apja, Géza fejedelem, anyja pedig az erdélyi Gyula vezér Sarolta (Sarolt) nevű, Konstantinápolyban keleti rítus szerint megkeresztelkedett leánya volt. Anyjai nagybátja volt Prokuj erdélyi vajda, aki István születése környékén költözött át a Tiszántúli területeiről Erdélybe. István 970 és 980 közötti időszakban születhetett. Születésekor ugyan a (török eredetű) pogány Vajk nevet kapta, mivel a mainzi érsek által a magyarok számára küldött terítő püspök ekkortájt már nem tartózkodott a Kárpát-medencében. Ennek következtében a magyar fejedelmi trón örököse rövid ideig pogány maradt. Adalbert prágai püspök gondoskodott a fiú keresztény szellemű taníttatásáról és Ő volt az is, aki megkeresztelte Istvánt (feltehetően 994 és 996 között^[5]), akinek a névadója az első keresztény vértanú, István volt. Vannak olyan feltevések is miszerint Vajkot apjával Gézával együtt 972-ben keresztelte meg Sankt Gallen-i Brúnó. Ennek az elméletnek két tény is ellentmond. Az egyik az, hogy egyes források 975-re teszik Vajk születését, a másik pedig az, hogy ha ilyen korán áttárt volna a keresztény hitre, nem ismerték volna nyugaton sokáig csak Vajkként, emlellett több forrás, kútfők, a legkorábbi István-legenda, illetve egy XIV. századi krónika is említi Vajk keresztelőjének nevét, Adalbertet.

László Gyula nagy történész szerint török nyelvű volt Vajk, a név feltehetően a török hős, vezér jelentésű szóból származik^[6].

Adalbertnek amellett, hogy megkeresztelte Istvánt, feltehetően szerepe volt házasságának létrejöttében is. István 996-ban vette feleségül Henrik bajor herceg leányát, a későbbi II. Szent Henrik német császár testvérét, Gizellát. Bajor hagyomány szerint az esküvő Scheyern bencés apátságban köttetett. ^[7] Német krónikások feljegyezték, hogy a bajorok a házasságtól a kereszténység gyors terjedését várták, és ennek érdekében minden segítséget igyekeztek István számára biztosítani. Gizellával mintegy hozományként nagy számú bajor (német) papok és lovagok.

[szerkesztés] Fejedelemként

István atyja életében a nyitrai dukátus ura volt, majd 997-ben, Géza fejedelem halála után követte őt a fejedelmi székben. Géza azért, hogy fia számára biztosítsa a trónt halála után megeskette a főurakat, hogy fiát támogatják. Mikor Géza meghalt, azonban Koppány bejelentette igényét a fejedelmi trónra. Koppány, az apja, Tar Szerénd és Géza kötött szerződés értelmében a Balatontól délre eső területek ura volt. Igényét a trónra a a szeniorátus és a levirátus (özvegy édesanyját, Saroltot feleségül kívánta venni)^[8] jogára való hivatkozással indokolta. Koppány mellé sorakoztak fel a régi rend és a törzsi szabadság hívei, akikben az ellenállást az is fokozhatta, hogy István nagy számban csoportosultak idegen nemzetiségűek, főleg németek. István hadait is német hadvezérek (Hont, Paznan, Vecelin, Orci) irányitották és az sem kizárt, hogy III. Ottó német-római császár is küldött seregeket István segítésére. A döntő ütközetre Veszprém közelében került sor, ahol István megverte a pogány seregeket; a csatában Koppány is életét vesztette, Vecelin ölte meg.^[9] István Koppány testét felnégyeltette és testrészeit hónapokig kifüggesztve tartották az ország négy legfontosabb várának kapuja felett, – Győrben, Veszprémben, Esztergomban és Gyulafehérváron – jelezve, hogy mi vár a királynak nem engedelmeskedőkre. István és Koppány harcában nemcsak az forgott kockán, hogy ki lesz a magyar nép uralkodója, hanem nagy valószínűséggel az is, hogy a magyar államiság fennmarad-e egyáltalán.

[szerkesztés] Királyként

Ezután István el akrta magát ismertetni az országhatárain túl is legitim királyként, aki nem csak a turulmadár jóslata következtében gyakorolja a hatalmat népe felett, ami csak a pogány uralmi megerősítést adhatta volna István számára, célja az volt, hogy elismertesse magát, mint Isten kegyelméből uralkodó királyt. Ennek érdekében követet küldött II. Szilveszter pápához^[10], akitől koronát és apostoli áldást nyert és Magyarország belépett az európai keresztény nemzetek sorába, ezen belül is a nyugati kereszténység felé orientálódott. Mindezek mellett megtartotta függetlenségét és nem lett a császár hűbérese, ezzel megalakult a keresztény, független Magyar Királyság. A koronát, amely azonban nem azonos a ma Szent Korona néven ismert uralkodói jelvénnyel István kereszténység terjesztésében betöltött szerepéért kapta. Ekkor már állt a veszprémi püspökség és a győrinek is megvetették az alapjait. a koronázásra 1000 karácsonyán, (más értelmezések szerint 1001. január 1-jén vagy 1001. augusztus 24-én), Esztergomban került sor.

[szerkesztés] Belső hatalmának megerősítése

A koronázás után István Magyarország uralkodója lett, ám tényleges hatalmának megszilárdításáért még tennie kellett, le kellett győznie törzsi ellenfeleit. A harcokat elsőként 1003-ban indította meg Erdély ellen, ahol saját nagybátyja, Gyula ellen küzdött. Fegyverrel küzdötte le Prokujt (vagy Gyula) ^[11] és családjával együtt fogságba ejtette (később Gyulát engedte Lengyelországba menekülni), országát beolvasztotta sajátjába és ott is megkezte a keresztény hittérítést. Észak-Erdély elfoglalása után megalapította az erdélyi püspökséget, továbbá létrehozta Doboka (Doboka Csanád apja, valószínű, hogy ő vezette István hadait az 1003-as hadműveletek során) vármegyét és várispánságot. Az erdélyi püspökség jelentősége az volt, hogy négyre emelkedett Magyarország egyházmegyéinek száma és a kánonjog szerint ennyi kell egy önálló egyháztartomány létrehozásához.

A XI. század során István még két törzsi állammal számolt le. Nem tudni pontosan a feltehetően bolgár Keán elleni hadjárat idejét, de vélhetően nem sokkal az erdélyi után történt. Keán dél-erdélyi nagyúr volt, aki a X. század vége óta magyar törzsfőként viselkedett, és már Gézával is szembeszállt. Keánt alattvalói vajdának hívták, miután István legyőzte és megölte, helyére ispánt ((Gyula-) fehérvári) helyezett. Az új ispánt a nép továbbra is vajdának hívta, ebből alakult ki az erdélyi vajdaság intézménye.

István 1008-ban a "fekete magyarok" ellen viselt hadat. A fekete magyarok feltehetően a Délkelet-Dunántúlon élő idegen etnikumú katonai segédnépekkel, a kavarokkal/kabarokkal azonosak. Az ő területükön alapította meg 1009-ben a pécsi püspökséget, és talán a kalocsai érsekség is ennek a győztes háborúnak köszönheti megalakulását. A fekete magyarok területén alakította ki Baranya és Tolna, valamint Bodrog és Bács megyéket.

De nem csak fegyverrel teremtett rendet országában. Mivel lánytestvéreinek kiházasítása is rámaradt, ebben is igyekezett politikai célokat szem előtt tartani. Egyik testvérét a Felvidéken élő kavar törzsrész vezetőjéhez, Aba Sámulhez adta feleségül. Ezzel sikerült elérni azt, hogy a zsidó valláson lévő sógorral nem kellett fegyveresen szembeszállnia. Országrésze szintén beolvad Istvánéba, cserébe István a német mintára alapított palotaispáni címmel ruházta fel. Mindennek a feltétele az volt, hogy Aba Sámuel térjen át a kerezstény hitre. A házasság révén István országa 1010-re kiterjedt a Mátra vidékére, ahol megalapította az egri püspökséget, illetve létrehózta Újvár megyét.

Másik testvérét 1009-ben adta feleségül a velencei dózséhoz, Orseolo Ottóhoz. Ezzel a házassággal István elérte, hogy rendeződött a régóta rossz magyar-bizánc viszony, hiszen Velence a Bizánci Birodalom hűbérese volt, a kapcsolat a következő évtizedben már szövetségi szintre jutott. Szintén békés úton egyezett ki a Körös-vidék törzsfőjével, Vatával, aki felvette a kereszténységet.

Ajtony vezér a Maros vidéken építette ki erős törzsi államát, Ő Istvántól függetlenül vette fel a görög rítus szerinti kereszténységet, de nem igazán élt a hit szabályai szerint; hét felesége volt egyidőben. A király 1028-ban lépett fel Ajtony ellen. A hadak élére Csanádot, Doboka fiát állította, aki győzelmet aratott a marosvári nagyúr felett, és ő maga vetett véget a törzsfő életének és államának. A területen újabb püspökség (Marosvári (csanádi)) létesült, valamint megalapították a hadvezérről elnevezett Csanád megyét. Ezzel a győzelemmel lezárult az uralkodása alatti belháborúk kora, és István ténylegesen is az egész Kárpát-medencére kiterjedő ország ura lett.

[szerkesztés] Családja, utódlása

István és Gizella házasságából feltehetően több gyermek született, kettejük nevét ismerjük név szerint. Egyikük Ottó, másikuk a Henrik nevet viselte. Ottó még nyilván III. Ottó császár életében, tehát 1002 előtt született, míg Henrik talán 1007-ben, akkor mikor már Gizella testvére ült a trónon. E Henriket nevezték később Imrének. Ottó bizonyára fiatalon meghalt így utodlás szempontjából Henrik maradt az uralkodópár egyetlen reménysége. Így neveltetésére is nagy gondott fordítottak, a velencei Gellért is foglalkozott a trónörökös tanításával, István pedig az Intelmekben foglalta össze fia számára a jó király teendőit. Szülei ki is házasították, ám mikor 1031-ben vadászat közben egy vadkan halálra sebezte, minden remény elveszett arra, hogy István egyenes ágon adja tovább királyi címét. E szörnyű csapás beteggé tette a király és az csak tetézte fájdalmát, hogy közvetlen rokonai között senkit nem látott alkalmasnak, hogy örökébe lépjen és keresztény hitben megtartsa az országot. Apja testvérének fiai, Vazul és Szár László jöhettek számításba, azonban László még mindig pogány hiten volt, Vazul pedig bizánci rítusú keresztény volt. Választása végül testvérének fiára, Orseolo Péterre esett, aki már az 1020-as évektől kezdve a magyar királyi udvarban élt, mert az Orseolo-család ellen fellázadtak a velenceiek, így Péter anyjával és húgával együtt István udvarába menekült. István döntése Vazulból elégedetlenséget váltott ki és kevéssel 1031 előtt merényletet követett el István ellen. István nem ítélte halálra a lázadó Vazult, de uralkodásra alkalmatlanná tette azzal, hogy megvakítatta és fülébe forró olmot ontetett. Vazul fiait, Leventét, Andrást és Bélát pedig száműzte az országból.

[szerkesztés] Utolsó évei

Gizella és a trónra jelölt Péter között feszült viszony alakult ki, aminek feltehetően az volt az oka, hogy Gizella anyai fájdalma féltékenységbe csapott át fia elvesztése felett. István a kettejük között kialakult viszonyt szomorúan szemlélte és mindent megtett, hogy összebékítse őket, de ezek a próbálkozások nem jártak sikerrel.

Élete vége felé még egy merényletet kíséreltek meg ellene. A forrás arról számol be, hogy a palota négy főembere látván a meggyengült királyt megpróbálták megölni Istvánt, ám mikor az alvó király mellé lopakodtak, a kard a földre hullott és a király felébredt. Büntetésül a király megvakíttatta őket és "bűnös karjukat" levágatta. Élete végén még egyszer megmutatta, hogy képes erős kézzel irányítani az országot: a békés szándékkal Magyarországra érkező besenyők ellen erőszakkal fellépő határvédőkre szabott ki példás büntetést, kettesével köttette fel őket szerte az országban.

István 1038. augusztus 15-én halt meg, holttestét az általa emeltetett székesfehérvári bazilikában helyezték örök nyugalomra.

[szerkesztés] Külpolitikája

István egész uralkodását az ország belső egységének a megteremtése, illetve a kereszténység elterjesztése jellemezte. Ebből kifolyólag külpolitikájában alapvetően békére törekedett a szomszédaival, Gizellával kötött házassága is ezt a célt szolgálta és II. Szent Henrik uralkodása alatt ez a dinasztikus kapcsolat biztosította is a békét a Német-Római Birodalommal. A korszak másik nagyhatalmával, a Bizánci Birodalommal is békés kapcsolatokra törekedett, ezt támasztja alá, hogy bizánci szövetségben részt vett egy 1018-as bolgárok elleni hadjáratban. Lengyel-német-besenyő szövetségben egy kisebb létszámú magyar sereg részt vett a lengyel-orosz háborúban Kijev ostrománál.

Uralkodása során két fő ellenséggel kellett szembenéznie: a besenyőkkel és a németekkel. A nomád besenyők Erdélybe zúdultak be, de a (gyula-)fehérvári ispán csapatai elűzték őket. A másik sokkal nagyobb veszélyt jelentő ellenség a németek voltak. István sógorának, II. Szent Henriknek halála (1024) után a Német-Római Birodalommal ideiglenesen megromlott a viszony, 1029 környékén német és főleg bajor csapatok többször fosztogatták a Fischa és a Lajta közét, amire válaszul a magyar csapatok is a bajor területekre való betörésekkel reagáltak. Erre való hivatkozással II. Konrád német-római császár 1030-ban megtámadta Magyarországot, azonban István a felperzselt föld taktikáját alkalmazva kiéheztette az ellenséget, majd Bécsnél be is kerítette a visszavonuló német sereget. A győzelemnek külön jelentősége az volt, hogy István országa bizonyította: képes megvédeni magát a külső ellenségekkel szemben is. A következő évben, jóllehet II. Konrád először még újabb támadást tervezett, bajor közvetítéssel békét kötöttek egymással, sőt feltehetőleg II. Konrád kisebb területi engedményeket is tett a Fischa és a Lajta közén.

[szerkesztés] Egyházpolitikája

István Géza és Sarolt egyházpolitikájának folytatásaként püspökséget szervezett, falvaiban templomokat építtetett. A feltehetően istváni alapítású egyházmegyék a következők: az esztergomi, a veszprémi, a győri, az erdélyi, a pécsi, a kalocsai, az egri, a csanádi, a váci és a bihari. Melyek közül kettő érseki rangra emelkedett, az esztergomi és a kalocsai.
Koppány legyőzése után korábban tett fogadalmának megfelelően folytatta és befejezte a pannonhalmi bencés apátság építését. Ezenkívül megalapította a veszprémvölgyi apácakolostort, a bakonybéli apátságot és a pécsváradi monostort, felépítette az esztergomi és a székesfehérvári székesegyházat és az óbudai Szent Péter és Pál-templomot. Az apátságok, kolostorok keretén belül megindult a latin írásbeliség, iskolák működtek, és azok váltak a művelődés szellemi központjaivá. A szerzetesek ezekben az iskolákban az európai keresztény kultúrát tanították, diákjaikból pedig nemcsak a hittérítők kerültek ki, hanem a művelt, írástudó réteg, a király és a vármegyék fő emberei is. A papok és szerzetesek a vallásos szövegeken kívül, a jogi és politikai okmányokat is megfogalmazták.
A Kárpát-medencén áthaladó és a Szentföldre tartó zarándokokat fogadta a királyi udvarban, bőségesen ellátta őket és biztosította számukra az országon való biztonságos áthaladást. A Szentföldre ill. Rómába igyekvő magyar zarándokok számára pedig vendégházakat építtetett Konstantinápolyban, Jeruzsálemben, Ravennában, Rómában.
Gellért velencei szerzetes, a későbbi püspök, aki szintén zarándokként érkezett az országba, a pécsváradi monostorban tartotta első igehirdetését. Ezt követően mutatták be a királynak, aki itt marasztalta, és őt választotta fia nevelőjéül is. Gellért honosította meg a Mária-kultuszt és az egyházi reformmozgalom híveként Deliberatio című művében elítélte az erőszakos birtokszerzést és az ágyasságot épp úgy, mint a papi házasságot.
István bőkezűen adakozott az egyházaknak, gyakran látogatta őket. Kálti Márk Képes Krónikája (a magyar történelem egyik fontos dokumentuma, amely 1358–1370 között íródott) szerint ezüst dínárokkal teli erszényt hordott az övén, és mikor szegényt látott, saját maga gondoskodott róla.

[szerkesztés] Törvényei

Istvánnak közvetlenül trónra kerülése után is meg kellett küzdeni ellenfeleivel, ám hogy a megszerzett területeket egybe tudja tartani és megfelelően tudja azokat működtetni, törvényeket kellett hoznia. A törvényhozás német mintára történt, de a cikkelyekben a sajátos magyarországi viszonyokat is figyelembe vette. István két törvénykönyvét ismerjük: az elsőt feltehetően még életében írásba foglalták, a másodikat uralkodása vége felé vagy nem sokkal halála után. István törvényeiben a kereszténység megerősítésére, az egyházi tulajdon védelmére törekedett, második törvénykönyvének első törvénycikke rendelkezik arról, hogy minden 10 falunak egy templomot kell építenie és papját eltartani, ezen kívül kötelezővé tette a misére járást vasárnaponként. István törvényei a tulajdonviszonyok átalakítása érdekében megváltoztatták az öröklődésre vonatkozó addigi magyar szokásokat, védve ezáltal a magántulajdont, illetve megszüntetve a levirátust.

Megszervezte az udvar adminisztratív szervezetét, megalapította az új királyi székhelyet, Székesfehérvárt. Megkezdte a pénzverést és kivetette az első adókat. Míg az államalapításig külföldi pénzeket, de leginkább állatpénzt (tinót) használtak, most a fő forgalmi pénz az ezüstdénár lett. Megszüntette a vérségi alapon felépült társadalmi rendet és területi alapra helyezte az igazgatást. Ezzel elérte a nomád népek letelepedését és földművelő tevékenységből való megélését, tehát nemcsak politikai változás következett be, hanem jelentős életmódváltozáson is keresztülment a magyar nép. A földek nagy része királyi birtok lett, amelyekből adományokat és ezen felül tisztségeket (ispánságokat) juttatott híveinek. Ezzel magához tudta kapcsolni őket, mert a tisztségeket épp ilyen könnyen el is lehetett veszíteni, így kialakult egy modernebb, területi alapon megszervezett rendszer.

[szerkesztés] Intelmek

A korszak legjelentősebb magyar irodalmi alkotása az Istvánnak fiához, a trónörökös Imréhez intézett Admonitiones (Intelmek) című latin nyelvű műve. A szöveget feltehetőleg valamely egyházi személy (valószínűsíthetően Asrik, Asztrik, Anasztáz) fogalmazta, azonban gondolati tartalma vélhetően istváni sugalmazású. Az Intelmek a középkor egyik gyakori műfajában íródott, amely királytükör néven a Karoling Birodalom felbomlása után vált népszerűvé. A királytükrök egyszerű, de annál nemesebb céllal íródtak; ezeket olvasva kellett az uralkodóknak megérteniük, hogy milyeneknek kell lenniük, azaz hogyan kell jó, igazságos, bölcs és erős királlyá válni. Az írás tíz rövid fejezetből áll, erősen vallásos tartalommal és utalásokkal. A vallás szerepének fontosságát mi sem tükrözi jobban, mint hogy a tíz fejezetnek több mint a fele a keresztény hittel és egyházzal kapcsolatos kérdésekkel foglalkozik. A kor követelményének megfelelően emelkedett hangnemben, rímes latin prózában íródott. A tíz fejezet:

I. A katolikus hit megőrzéséréről
"Minthogy a királyi méltóság rangját csakis a hívők és a katolikus hitet vallók nyerhetik el, ezért parancsainkban a szent hitet tesszük az első helyre."
István az apostoli hit őrzésére, az alattvalóknak való példamutatásra, az eretnekségről való elfordulása szólítja fel fiát. Arra is figyelmezteti őt, hogy a hitet csakis jó cselekedetekkel lehet teljessé tenni.

II. Az egyházi rend becsben tartásáról
"A királyi palotában a hit után az egyház foglalja el a második helyet, az egyház, melynek első ízben a mi fejünk, tudniillik Krisztus vetette el magját, majd az ő tagjai, vagyis az apostolok és szent atyák ültették át, meggyökereztették erősen, s elterjesztették az egész földkerekségen."
A szentegyházat védelmezni kell naponta megújuló szorgalommal, hogy növekedjen és ne fogyatkozzon, hiszen aki az egyházat csorbítja, az Krisztus testét csonkítja, és ezért büntetést érdemel.

III. A főpapoknak kijáró tiszteletről
"A királyi trón ékessége a főpapoknak rendje, ezért a királyi méltóságban ők kerülnek a harmadik helyre, kedves fiam, ők legyenek főembereid, úgy vigyázz a fűpapokra, mint a szemed világára."
Isten felkentjeit tiszteletnek és megbecsülésnek kell öveznie, nem lehet őket hamis vádakkal bemocskolni és nyilvánosság elé hurcolni, mert csak így lehet Istentől áldott az uralkodás. A bűnbe eső papokat négyszer kell emlékeztetniük vétkeikre, majd ha ezután sem hallgatnak, akkor kell jelenteni az egyháznak.

IV. A főemberek és vitézek tiszteletéről
Az uralom negyedik dísze a főemberek, ispánok, vitézek hűsége, erőssége, serénysége, szívessége és bizalma. Mert ők országod védőfalai, a gyengék oltalmazói, az ellenség pusztítói, a határok gyarapítói.
Felhívja Imre figyelmét arra, hogy a főemberek és vitézek, katonák nem hajthatók szolgasorba. Békével kell uralkodni, mert a gőg bárkit letaszíthat a trónról, és a vitézek ereje is megfoszthat trónjától egy gyűlölködő királyt.

V. Az igaz ítélet és a türelem gyakorlásáról
A türelem és az igaz ítélet gyakorlása a királyi korona ötödik cifrázása.
Az apró ügyek feletti ítélkezés a bírák feladata, a nagyszabású ügyekben azonban türelemmel és irgalommal kell ítélkezni.

VI. A vendégek befogadásáról és gyámolításáról
"A vendégek s a jövevények akkora hasznot hajtanak, hogy' méltán állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén."
István Róma példáját hozza fel, aki azáltal vált dicsőbbé, mert "sok nemes és bölcs áradt hozzájuk különb-különb tájakró". Az idegenek különböző nyelveket, szokásokat és fegyvereket hoztak magukkal és ezzel elrettentették az ellenséget és emelték az udvar fényét. Mert gyenge az az ország, melynek csak egy nyelve és szokása van. Ezért István arra ösztönzi fiát, hogy gyámolítsa a jövevényeket(..."Mert az egy nyelvű és egy szokású királyság gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsd és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak.”.

VII. A tanács súlyáról
"A királyi emelvényen a tanács a hetedik helyre tart igény. A tanács állít királyokat, dönt el királyi sorsokat, védelmezi a hazát, csendesíti a csatát, győzelmeket ő arat, kerget támadó hadat, behívja a barátokat, városokat ő rakat, és ő ront le ellenséges várakat."
Figyelmezteti Imrét, hogy a tanácsnak nagy hatalma van, ezért csak a legbölcsebb és legtekintélyesebb emberekből lehet összeállítani. Ifjaknak is helyet ad a tanácsban, de az ő javaslataikat felül kell vizsgálni a bölcsekkel.

VIII. A fiak kövessék az elődöket
"Őseink követése foglalja el a királyi méltóságban a nyolcadik helyet. A legnagyobb királyi ékesség, az én tudásom szerint, a királyelődök után járni, a szülőket utánozni."
Az isteni törvényeket veti az meg, ki őseit veszi semmibe. István az engedetlenséget a pestishez hasonlítja, és felszólítja fiát, hogy sohase veszítse szem elől az általa hozott törvényeket és feltétel nélkül kövesse szokásait.

IX. Az imádság megtartásáról
"Az imádság megtartása a királyi üdvösség legnagyobb járuléka, ezért a királyi méltóság kilencedik regulájában pendül meg. A folytonos imádkozás: a bűnöktől megtisztulás és feloldozás."
Az ősi imákat ajánlja Imre figyelmébe, mert csak ezek által válhat nagy királlyá. Inti továbbá, hogy imádkozzon a tétlenség, a tudatlanság ellen és az erény elnyerésért, valamint azért, hogy legyőzhesse ellenségeit, és békében élhessen.

X. A kegyességről és irgalmasságról, valamint a többi erényről
"Az erények mértéke teszi teljessé a királyok koronáját, és a parancsok közt a tizedik. Mert az erények ura a Királyok Királya, miként égi serege áll kereken tíz karból, úgy életed vitele kerekedjék ki tíz parancsból. "
Kéri, megparancsolja fiának, hogy gyakorolja a kegyességet, az irgalmasságot, a türelmet, az erőt, az alázatosságot, a mértékletességet, a szerénységet, a becsületességet és szemérmességet.

[szerkesztés] Emlékezete

I. László indítványozása nyomán 1083. augusztus 19-én szentté avatták fiával, Imrével és Gellért püspökkel együtt, majd augusztus 20-án emelték oltárra Budán szent ereklyéit; ezzel ő lett az első magyar szent és egyben szent király. Koronázása millenniumán a 2000. évben Bartholomeosz konstantinápolyi ortodox pátriárka is szentté nyilvánította, így a nagy egyházszakadás (1054) óta ő az első, akit mind a katolikus, mind az ortodox hívők szentként tisztelnek.

Nevét több falu, például Királyszentistván és Szentistván és számos templom is őrzi; a legnagyobb az Ybl Miklós tervei alapján épült, budapesti Szent István-bazilika. Lovasszobra, Stróbl Alajos alkotása a budai Várban áll. A koronázás ezredéves évfordulója alkalmából 2001. augusztus 20-án avatták fel Budapest XVI. kerületében (Sashalmon) az önkormányzat előtti parkban R. Törley Mária szobrászművész^[12] Szent István-emlékművét. Utolsó szobrát 2006. augusztus 20-án avatták fel Kiskunfélegyházán a róla elnevezett templom mellett. A Bükki Nemzeti Parkban barlangot neveztek el róla (Szent István-barlang)

1998 óta a magyar tízezresen Szent István arcképe látható. 2000. augusztus 20-án egy olyan kétezer forintos is forgalomba került, amely egyik oldalán a Szent Korona, másik oldalán pedig Benczúr Gyula, Vajk megkeresztelése című festménye látható.

[szerkesztés] Lásd még

[szerkesztés] Források

[szerkesztés] Külső hivatkozások

[szerkesztés] Jegyzetek

^ Szent István kisebbik legendája (ill. ezt átvéve a Hartvik-féle legenda) említi Esztergomot István születése helyeként, de ez az adat máshonnan nem igazolható.
^ István halála
^ Esztergom.hu
^ Hankó Ildikó: Királyaink Tömegsírban
^ http://www.hik.hu/tankonyvtar/site/books/b1001/00-056-03Kristo.html Az a tény, hogy német földön még évtizedekkel később is Vajkként beszéltek róla ezt a későbbi időpontot erősíti
^ Gyula László, Árpád népe, Budapest: Helikon, 1988 [2005], p. 38: Árpád népének uralkodó osztálya és lovashadserege feltehetõen török volt, szállásterületük helynevei nagyrészt magyarok.
^ http://www.kislexikon.hu/scheyern.html
^ ebből is világosan kitűnik, hogy Koppány megmaradt pogány hiten
^ szintén Vecelin "Bajorországból, Wasserburgból jött be, aki Szent Istvánnal Somogyban [Somogyvárott?] Koppány vezért megölte. Ő volt ugyanis azon a napon a hadsereg kapitánya". Később István bőségesen megjutalmazta, ő volt a Rád nemzetség őse, amely a XII. századig jelentős hatalommal bírt Magyarországon [1]
^ "A kortárs Theotmár merseburgi püspök úgy tudja, hogy azt III. Ottó császártól kapta. A két adat nem mond ellent, a császár ekkor Rómában, a pápával együtt tevékenykedett."[2]
^ Marostól délre, Gyulafehérvár központtal Prokuj volt, gyula méltóságban, Szent István anyjának, Saroltának testvére volt. Prokuj nagyapja Bogát volt, 952-ben keresztelkedett meg politikai okokból (?), ha bolgár támadás ellen esetleg bizánci segítség kell
^ Törley Mária szobrászművész honlapja[3]

Keresés

Navigáció

részvétel

Eszközök

Más nyelveken

Tartalomjegyzék