Heavy metal

A heavy metal (vagy egyszerűen csak metal) egy rockzenei műfaj, mely 1968 és 1974 között jött létre. A heavy metalt életre hívó, blues-rock és pszichedelikus rock gyökerekkel rendelkező együttesek gitár- és dobközpontú, vastag, kemény hangzást alakítottak ki, melyet erős torzítás és gyors gitárszólók jellemeznek. A heavy metal a könnyűzenei műfajok legextrémebb formája. (A kifejezés eredeti jelentése angolul nehéz fém.)

Bár már a korai heavy metal együttesek, mint a Led Zeppelin, Deep Purple és a Black Sabbath is hatalmas közönséget vonzottak, ugyanakkor folyamatosan támadták őket a műfajon kívülről, mely azóta is végigkíséri a metal zene történetét. Mikor a heavy metal együttesek első hulláma kezdett kifáradni, az 1970-es évek végén felbukkant a brit heavy metal új hulláma (New Wave Of British Heavy Metal – NWOBHM), mely sokkal inkább eltávolodott az eredeti blues hatásoktól és beolvasztotta a műfajba a punk rock fogósságát.

A heavy metal az 1980-as években vált igazán népszerűvé világszerte, amikor sok, ma már szélesebb körben elterjedt alműfaja először kifejlődött. A metal korábban ismert formáinál jóval agresszívebb és extrémebb variációk jobbára csak az underground közönség figyelmét keltették fel, de például a glam metal és kisebb mértékben a thrash metal is már komoly kereskedelmi sikereket arattak.

Magyarországon mindig is mostohán kezelték a műfajt, bár a nemzetközi trendeknek megfelelően az 1970-es évektől már itthon is tömegeket vonzottak a külföldi példaképek követői^[1], elsősorban a P. Mobil^[2]. Az állampárti kultúrpolitika miatt az első magyar heavy metal lemezek elkészítése azonban csak a következő generációnak adatott meg a 1980-as évek második felében^[3].

[szerkesztés] Műfaji jellemzők

A heavy metal tipikus jellemzői a gitár és dob uralta hangzás, az erős ritmusok, a komolyzenei, blues vagy szimfonikus stílus. Mindamellett, a heavy metal különböző ágai saját stilisztikai variációkkal rendelkeznek, melyek gyakran mellőzik, vagy módosítják ezeket a jellemzőket. Egy heavy metal együttesben a dobos, basszusgitáros, ritmusgitáros, szólógitáros és énekes – aki valamelyik hangszeren is játszhat – a legjellemzőbb felállás. A billentyűs hangszerek népszerűek voltak a korai metal bandáknál – különösen a (hammond) orgona és esetenként a mellotron – bár ezek használata napjainkban kevésbé megszokott. Manapság néhány stílus – a prog-metal, az európai power metal és utóbbi időkben a #FFFFFF metal – használ billentyűsöket, mások kerülik, noha a különböző alműfajok fejlődésével kezdik visszanyerni népszerűségüket.

A heavy metal dalok nagyban támaszkodnak az erős, tisztán hangszeres komponensekre. A gitár és felerősített hangja a heavy metal kulcseleme. A gitárok gyakran erősen hangosított csöves erősítőkön vagy torzító pedálokon keresztül szólalnak meg, hogy erőteljesebb, vastag, kemény hangzást hozzanak létre. A heavy metal egyik kulcseleme a gitárszóló. A műfaj kialakulásakor a minél bonyolultabb szólók és riffek nélkülözhetetlen részei voltak a heavy metalnak. A gitárosok a söprés-pengetést (sweep-picking), az érintőstílust (tapping) és egyéb más technikákat használnak a gyors gitárjáték elérése érdekében, és sok alműfaj a virtuozitást fölébe helyezi az egyszerűségnek. A technológia fejlődésével a gitár hangjának megváltoztatására új módokat alkalmaztak. Az 1970-es évek korai szakaszában felbukkantak a két szólógitárost alkalmazó együttesek. Sok együttes, mint például a Judas Priest vagy az Iron Maiden, követték a mintát, hogy a szóló- és ritmusfeladatokat két gitáros osztja meg egymás között.

Az énekesek hagyományos frontemberi, együttesvezetői szerepével gyakran kerül összeütközésbe a gitár dominanciája, ami zenei feszültséget teremt. A heavy metalban egyformán fontos mindkettő, a gitár és az ének is. A metal-éneklés meglehetősen változatos. Az énekesek képességei és énekstílusa Rob Halford (Judas Priest) és Bruce Dickinson (Iron Maiden) többoktávos teátrális énekétől kezdve egészen James Hetfield (Metallica) és Lemmy (Motörhead) rekedtes énekén át David Vincent (Morbid Angel) és George 'Corpsegrinder' Fisher (Cannibal Corpse) gyomorból feltörő hörgéséig terjed.

A basszusgitár jelentős szerepet játszik a legtöbb metalegyüttesnél. A basszus állandóan jelen van a metalban, a hangzás mély tónusait szolgáltatva, ami a zenét „súlyossá” teszi. Ezenkívül, egyes együtteseknél a basszusgitár hangját torzítják és effekt-pedálok sorával modulálják. A metalegyüttesek basszusgitárosai az ujjal való pengetés helyett gyakran használnak pengetőt, az erősebb megszólalás eléréséhez. Sok más rockzenei műfajhoz képest a metal dalokban gyakran alkalmaznak basszusszólókat, főleg a dal első pár taktusában. A dobfelszerelés általában sokkal nagyobb, mint más rockzenei formáknál. A standard felső tam, lábdob, pergő, lábcin, kísérő és beütő cin mellett dupla lábdobot, számos felső tamot és sok különböző típusú cintányért használnak, valamint más ütős hangszereket is, például kolompot.

Az élő megszólalás esetén a hangerőt gyakran tekintik lényeges tényezőnek. Jimi Hendrix és a The Who nyomán – utóbbi „A világ leghangosabb együttese” címet is birtokolta egy időben a Guinness Rekordok Könyvében – a korai heavy metal együttesek új mércét állítottak fel a koncertek hangerejét illetően. Tony Iommi, a stílusteremtő Black Sabbath gitárosa, csak egyike azoknak a korai heavy metal zenészeknek, akik komoly halláskárosodást szenvedtek a koncertjeik nagy hangerejének köszönhetően. A detroiti rocker Ted Nugent és a The Who gitárosa Pete Townsend, mindketten szinte teljesen megsüketültek mára. A heavy metal hangerőmániáját a This is Spinal Tap című áldokumentumfilmben figurázta ki a Spinal Tap nevű fantomegyüttes gitárosa, „Nigel Tufnel”, aki elárulta, hogy az ő Marshall erősítőin 11-re is fel lehet tekerni a hangerőt.

[szerkesztés] A heavy metal kifejezés eredete

A heavy metal (magyarul nehéz fém) kifejezés eredete, mint zenei meghatározás, meglehetősen bizonytalan. A szókapcsolatot századokon át a vegyészetben és a kohászatban használták. A kifejezés egyik korai megjelenése a modern kultúrában William S. Burroughs író nevéhez köthető. The Soft Machine című, 1962-es novellájában az egyik szereplő "Uránusz Willy, a Heavy Metal kölyök". Burroughs következő regényében (Nova Express, 1964) továbbfejlesztette a témát, és a függőséget okozó drogok metaforájaként használta a nehéz fém kifejezést.

Ian Christe metal történész, 2003-ban megjelent könyvében (Sound of the Beast: The Complete Headbanging History of Heavy Metal) így magyarázza, hogy mit jelentenek a kifejezés egyes szavai a hippi szlengben: a heavy nagyjából a hatásos vagy ütős szinonímája, és metalnak neveznek egy bizonyos hangulatot, mintha valaki fémekkel gürcölne vagy fémek súlya nyomná. Ebben az értelemben a heavy szó lényeges eleme volt az 1950-es évek eleji beat-irodalomnak és a későbbi ellenkultúra szlengjének, az 1960-as évek közepén pedig már általánosan utalt a "nehéz zenékre" – a popzenei kínálat tipikusan lassú, keményebben megszólaló formáira.

Az Iron Butterfly együttes 1968 elején megjelent bemutatkozó lemezének címe: Heavy. Dalszövegben először – még ugyanabban az évben – a Steppenwolf híres Born To Be Wild dalában bukkant fel a heavy metal szókapcsolat. A kifejezés zenei eredetének egy későbbi – vitatott – magyarázatát a Jimi Hendrix Experience korábbi managere, Chas Chandler szolgáltatta egy 1995-ös interjúban. Állítása szerint, a heavy metal szókapcsolat a New York Times hasábjain Jimi Hendrix egyik koncertjéről írt beszámolóban szerepelt először, a hatvanas évek második felében, ahol a szerző úgy jellemezte az előadást "mintha nehéz fém zuhogott volna az égből". A Chandler állítását alátámasztó eredeti cikket még nem sikerült megtalálni.

Egy zenei stílus leírására első alkalommal a Creem rockmagazin 1971. májusi számában használta a kifejezést Mike Saunders kritikus, a Sir Lord Baltimore együttes Kingdom Come című lemezéről írva: „A Sir Lord Baltimore úgy tűnik bevet minden heavy metal trükköt, ami a nagykönyvben meg van írva.” A kifejezés elterjesztésében szerepe volt a Creem egy másik kritikusának, Lester Bangs-nek is, aki az 1970-es évek elején az olyan együttesekről szóló írásaiban használta, mint a Led Zeppelin és a Black Sabbath. Számos zenekritkus kezdetben gúnyos megjegyzésként használhatta a heavy metal megjelölést, de a stílus rajongói gyorsan elfogadták ezt a cimkét.

A magyar nyelvben a kifejezésnek kétféle írásmódja helyes, kiejtése mindkettőnek megegyezik. Legelterjedtebb az eredeti angol írásmód (heavy metal) használata, de a fonetikus átírás is alkalmazható (hevi metál), bár utóbbi nagyon-nagyon ritkán fordul elő. A kétféle írásmód különböző mutációi (pl.: heavy metál) abszolút helytelenek.

A heavy metal és a hard rock kifejezések gyakran keveredtek, elsősorban az 1970-es évek együtteseinek vonatkozásában. Abban az időszakban, mikor még egymás szinonímái voltak. Például, az 1983-as kiadású Rolling Stone enciklopédia egyik szócikke szerint "az agresszív, blues-alapú hard rock stílusáról ismert Aerosmith a hetvenes évek közepének csúcs heavy metal bandája volt Amerikában". Az Aerosmith klasszikus hangzását – az egyértelműen tradícionális rock and roll gyökerei miatt – ma már kevesen neveznék heavy metalnak. Még ha néhány együttes neve szorosan összeforrt is a műfaj felemelkedésével – mint a Led Zeppelin és a Deep Purple –, a jelenkori metal közösség nagyrészt nem tartja őket heavy metal együttesnek.

[szerkesztés] Története

[szerkesztés] Előzmények (1960-as évek közepe)

A korai brit rockegyüttesekre nagy hatással volt az amerikai blues zene. Az 1960-as évek közepén olyan együttesek, mint a The Rolling Stones és a The Yardbirds sok – eredetileg akusztikus gitáron előadott – klasszikus blues nótát vettek lemezre elektromos gitárral és olykor gyorsabb tempóval. Ezekkel a zenei kísérletekkel az angol blues-alapú bandák – és az általuk inspirált amerikai együttesek – kialakították azokat a stílusjegyeket, melyek a heavy metal alapjait adják: középpontban a kemény akkordokból építkező hangos és torzított gitárjáték. Ennek a megszólalásnak a népszerűsítésében kiemelkedő szerepet játszott a The Kinks 1964-es slágere, a You Really Got Me. A gitárhangzás fejlődésében jelentős szerepe volt a gitárerősítők feedback technológiával szerelt új generációjának. A The Kinks gitáros Dave Davies mellett más gitárosok, mint például Pete Townshend (The Who) és Jeff Beck (Tridents, The Yardbirds) is kísérleteztek a feedback technikával. Hogy az egyre hangosabb gitárral lépést tudjanak tartani, a dobosok is erőteljesebb megszólalást, komplex és szintén hangosított megközelítést kezdtek alkalmazni, szemben a blues-rock – apró dobfelszereléseken elővezetett – kezdeti maszatolós dobolási stílusával. Az énekesek is hasonlóan módosították technikájukat és erősítőkön keresztül növelték önbizalmukat, gyakran stílusosabb és drámaibb előadásmóddal kísérve. A puszta hangerő tekintetében, főképp az élő koncertek esetén, a The Who "minél-nagyobb-és-hangosabb-Marshall-falakat" megközelítése volt az irányadó. Az erősítő és felvételi technika egyidejű fejlődésével lehetőség nyílt ennek a súlyosabb megszólalásnak a sikeres lemezre préselésére is.

A blues-rock és a pszichedelikus rock összeházasítása képezte a heavy metal igazi alapját. A műfajok összeolvasztásának egyik legnagyobb hatású együttese a Cream trió volt, akik masszív, súlyos hangzást alakítottak ki a gitáros Eric Clapton és a basszusgitáros Jack Bruce közti uniszónó riffeléssel, és Ginger Baker dupla lábdobjával. Első két nagylemezüket, Fresh Cream (1966) és Disraeli Gears (1967), az eljövendő műfaj alapvető prototípusaként tisztelik. A Jimi Hendrix Experience bemutatkozó albuma, az Are You Experienced? (1967) szintén nagy hatású volt. Hendrix virtuóz technikáját sok metal gitáros igyekezett később felülmúlni, és az album legsikeresebb dalát, a Purple Haze-t néhányan az első heavy metal slágerként aposztrofálják.

[szerkesztés] Kialakulása és korai népszerűsége (1960-as évek vége, 1970-es évek eleje)

1968-ban a hangzás, ami heavy metal néven lett ismert, kezdett összeérni. Sok kutató és rajongó a Blue Cheer által feldolgozott Eddie Cochran klasszikust, az 1968 januárjában megjelent Summertime Blues-t tartja az első heavy metal dalnak. Júliusban három korszakalkotó felvétel jött ki: a Steppenwolf-tól a Born to Be Wild a tipikus heavy metal dalszöveg őseként; a Yardbirds-től a Think About It dal – az együttes utolsó kislemezének B-oldaláról – Jimmy Page gitáros játékával, mely előrevetítette azt a fémes hangzást, ami hamarosan hírnevet szerzett neki; és végül az Iron Butterfly-tól az In-A-Gadda-Da-Vida album, a 17 perces címadó számmal, mely nagylemez az elsőszámú jelölt a legelső heavy metal album címre. Augusztusban a Revolution dal kislemez változata a The Beatles-től a maga erőteljes gitár- és dobhangzásával új standardokat állított fel a torzított megszólalás terén a sikeres előadók között. A Jeff Beck Group – melynek vezetője Jeff Beck, éppen Page elődje volt a Yardbirds gitárosi posztján – ugyanabban a hónapban jelentetette meg bemutatkozó albumát, és így a Truth szintén jelölt a legelső heavy metal album címre. Októberben adta első koncertjét Page új együttese, a Led Zeppelin. Novemberben a Dave Edmunds gitárossal felálló Love Sculpture kiadta a Blues Helping lemezt, rajta Hacsaturján Kard táncának (Sabre Dance) lüktető, agresszív átiratával. Szintén ugyanebben a hónapban jelent meg a Beatles úgynevezett Fehér Albuma, melyen a Helter Skelter hallható, az egyik legsúlyosabb hangzású dal, amit vezető együttes addig kiadott. 1969 januárjában jelent meg a Led Zeppelin bemutatkozó nagylemeze és a 10. helyig jutott a Billboard lemezeladási listáján. Júliusban a Led Zeppelin a Cream-ihlette, de nyersebb hangzású Grand Funk Railroad power-trióval játszott az Atlanta Pop Fesztiválon. A következő hónapban egy másik Cream-gyökerű power-trió, a Mountain adott egyórás műsort a Woodstock fesztiválon. Ősszel a Led Zeppelin II első helyig jutott és az album kislemeze, a Whole Lotta Love negyedik lett a Billboard poplistáján. A metal forradalom elindult.

A Led Zeppelin határozta meg a terjedő műfaj sarokpontjait Page erősen torzított gitárjátékával és az énekes Robert Plant drámai, jajgató stílusával. Más bandák a következetesen egyre súlyosabb, "tiszta" metal hangzásukkal bizonyultak hasonlóan fontosnak a műfaj elfogadtatásában. Ebből a szempontból 1970-ben megjelent lemezeikkel a Black Sabbath (Black Sabbath ill. Paranoid) és a Deep Purple (Deep Purple in Rock) szerepe volt döntő. A Black Sabbath különösen súlyos hangzást fejlesztett ki, részben a gitáros Tony Iommi korábbi üzemi balesetének köszönhetően, amikor az ujjai megsérültek. Mivel a normál játékra képtelen volt, Iommi-nak le kellett hangolnia a gitárját, hogy könnyebben le tudja fogni a húrokat, és csak a viszonylag egyszerű játékával megszólaltatott erőteljes akkordokban bízhatott. Korai éveiben a Deep Purple ingadozott a stílusok között, de 1969-re az énekes Ian Gillan és a gitáros Ritchie Blackmore a csapatot már a kialakulóban lévő heavy metal stílus felé vezették. 1970-ben a Black Sabbath és a Deep Purple is komoly eredményeket könyvelhetett el a brit listákon a Paranoid valamint a Black Night dalokkal. Ugyanabban az évben három másik brit együttes debütáló albuma jelent meg heavy metal hangnemben: a Uriah Heep-től a Very 'eavy… Very 'umble, az UFO-tól az UFO 1, és a Black Widow-tól a Sacrifice. Habár általában nem metal bandaként tartják számon, mégis a Wishbone Ash alkalmazta először a kétgitáros felállást, amit a következő generáció sok metalegyüttese vett át. A Black Sabbath, Uriah Heep és Black Widow által használt okkult dalszövegek és külsőségek különösen inspirálónak bizonyultak; 1970-ben kiadott negyedik albumán a Led Zeppelin is előtérbe helyezte ezeket az elemeket.

[szerkesztés] A heavy metal elterjedése (1970-es évek)

Az Atlanti-óceán túlpartján a Grand Funk Railroad volt az irányadó együttes, mely a Rolling Stone enciklopédia szerint „a kereskedelmileg legsikeresebb amerikai heavy metal együttes volt 1970-től egészen 1976-os feloszlásukig, akik a hetvenes évek sikerreceptjét, a folyamatos turnézást meghonosították”. Az Egyesült Államokban olyan együtteseket azonosítanak a metal felemelkedésével, mint a Dust (első nagylemezük 1971-es), a Blue Öyster Cult (1972) és a KISS (1974). Nyugat-Németországban a Scorpions 1972-ben debütált a Lonesome Crow című albummal. Ritchie Blackmore, aki a Deep Purple 1972-es Machine Head című lemezén emelkedett virtuóz szólógitárossá, 1975-ben kilépett a együttesből, hogy megalapítsa a Rainbow-t. Ezek az együttesek szintén állandó turnézással és egyre gondosabban kidolgozott színpadi show segítségével építették ki közönségbázisukat.

Ahogy korábban írtuk, vannak tulajdonságok, amelyek alapján e korszaknak az együtteseiről el tudjuk dönteni, hogy valóban a heavy metalt vagy egyszerűen a hard rock stílust képviselik. Azok, akik közelebb állnak a műfaj bluesgyökereihez vagy nagyobb hangsúlyt fektetnek a dallamra, ők általában az utóbbi cimkét kapják. Az AC/DC, akik 1975-ben debütáltak hazájukban Ausztráliában a High Voltage albummal, kiváló példa erre. Clinton Walker rocktörténész így ír róluk: "a hetvenes években heavy metal zenekarnak nevezni az AC/DC-t ugyanolyan helytelen volt, mint manapság... Ők egy rock 'n' roll banda, akik éppenséggel elég kemények a metal számára is." A kérdés nem csak a definíciók tartalmának változásáról szól, hanem arról is, hogy különbség van zenei stílus és rajongótábor között. Ian Christe ezzel magyarázza, hogyan válhatott az AC/DC "rengeteg hard rock rajongó számára a heavy metal kárhozat felé vezető első lépcsőfokká".

A Black Sabbath után a brit Judas Priest lett a másik nagy példakép, akik a Rocka Rolla albummal 1974-ben debütáltak. Christe véleménye szerint: "a Black Sabbath közönségének csak az maradt, hogy hasonló hangzású csapatok között guberáljon... Az 1970-es évek közepére a heavy metal ismertető jegyei már foszladozóban voltak, mint egy mítikus fenevad. Nyomokban fordult elő a Thin Lizzy szeszélyes basszus- és komplex ikergitár témáiban, Alice Cooper színpadi drámaiságában, a Queen sistergő gitárjátékában és feltűnő vokálmegoldásaiban, és a Rainbow egyedi középkori témáiban... A Judas Priest pedig megérkezett, hogy egyesítse és megerősítse ezeket a különálló fontos részleteket a hard rock szónikus palettájáról. A heavy metal első ízben érett igazi műfajjá."

Habár a Judas Priest lemezei egészen 1980-ig nem kerültek be az amerikai eladási listán a Top 40-be, sokak számára mégis ők jelentették a Sabbath utáni korszakban a definitív heavy metal zenekart. Az ikergitár támadásokkal, a szélvész tempóval, a blues-mentes, jóval fémesebb hangzással nagy hatással voltak a későbbi csapatokra. Miközben a heavy metal népszerűsége egyre nőtt, a legtöbb kritikusnak nem volt éppen szíve csücske ez a fajta zene. Kifogásolták, hogy a metal is alkalmazni kezdte a szemfényvesztő látványosságokat és más kereskedelmi fogásokat, de leginkább a semmitmondónak tartott zenét és dalszövegeket érték támadások. Robert Christgau neves kritikus az 1970-es évek elején így írt egy Black Sabbath album ismertetőjében: "unalmas és ostoba... sötétagyú, erkölcstelen népszerűséghajhászás".

[szerkesztés] Kereskedelmi sikerek (1980-as évek)

A punk rock az 1970-es évek közepén fejlődött ki, mintegy válaszlépésként a korabeli szociális viszonyokra és egyben a korszak túlzottan elkényelmesedett rock zenéjére, beleértve a heavy metalt is. A heavy metal felvételek eladásai drasztikusan csökkentek az 1970-es évek végén, szemben a punk, a disco és a mainstream rock lemezek mutatóival. Azzal, hogy a nagy lemezkiadók felfigyeltek a punk zenére, a mozgalom energikus hangzása és a "csináld magad" hozzáállás sok új brit heavy metal zenekarnak adott inspirációt, akik aztán ugyanúgy független csatornákon keresztül juttatták el felvételeiket a kislétszámú, de hűséges közönségnek. A brit zenei lapok, mint az NME és a Sounds kezdtek felfigyelni rájuk, és a Sounds szerzője Geoff Barton elkeresztelte a mozgalmat a brit heavy metal új hullámának (New Wave of British Heavy Metal). A NWOBHM zenekarok, köztük az Iron Maiden, a Motörhead, a Saxon, a Diamond Head és a Def Leppard új energiát vittek a műfajba. A Judas Priest vezetésével bekeményítették a hangzást, visszavettek a blues elemekből, és a hangsúlyt a mindinkább gyorsuló tempókra helyezték. 1980-ban a NWOBHM betört a mainstream-be, mikor Iron Maiden, Motörhead és Saxon lemezek jutottak a brit listákon a legjobb 10 közé. A következő évben a Motörhead – elsőként a mozgalomból – a brit eladási lista élére került a No Sleep 'til Hammersmith lemezzel. Más NWOBHM csapatok, mint a Diamond Head és a Venom, bár kevesebb sikert arattak, de szintén komoly befolyással voltak a metal fejlődésére.

A hetvenes évek végére a metal zenekarok első generációja átengedte a rivaldafényt. A Deep Purple nem sokkal Blackmore 1975-ös távozása után feloszlott, és a Led Zeppelin is összepakolt 1980-ban. A Black Sabbath-ot koncerten rendszeresen háttérbe szorította az előzenekaruk, egy Los Angeles-i csapat, a Van Halen. A zenekaralapító gitáros Eddie Van Halen a korszak egyik vezető gitárvirtuóza lett a műfajban – 1978-as bemutatkozó lemezükön az Eruption című dalban előadott szólója mérföldkőnek tekinthető. Randy Rhoads és Yngwie J. Malmsteen szintén neves gitárvarázslókká váltak a neo-klasszikus metalként megismert stílus kapcsán. A komolyzenei elemek átvételét még Blackmore és a scorpionsos Uli Jon Roth kezdték el, amit aztán a következő generáció azzal fejlesztett tovább, hogy alkalmanként nejlon húros klasszikus gitárokat használtak, ahogy például Rhoads a Dee című dalban, a korábbi Black Sabbath frontember Ozzy Osbourne első szólólemezén, a Blizzard of Ozz (1980) korongon.

A Van Halen sikereinek hatására az 1970-es évek végén növekedésnek indult a metal színtér Dél-Kaliforniában, különösen Los Angelesben. A Sunset Strip (Hollywood) környéki klubokban játszó zenekarokat, mint a Quiet Riot, a Ratt, a Mötley Crüe és a W.A.S.P. az 1970-es évek elejének tradicionális heavy metal zenéje ihlette és emellett átvették az olyan glam rock előadók színpadi megjelenését, mint Alice Cooper vagy a Kiss. Ezek a glam metal zenekarok – a hasonló stílusú előadókkal együtt, mint például a New York-i Twisted Sister – komoly erővé váltak a metalban és a rock zene szélesebb rétegeiben egyaránt.

A brit heavy metal új hullámának nyomában és a Judas Priest számára áttörést hozó British Steel (1980) album hatására a heavy metal népszerűsége egyre nőtt az 1980-as évek elején. Magyarországon is ebben az időben alakultak meg a nyugatról becsempészett NWOBHM lemezek hatására az első, valóban heavy metalt játszó zenekarok, mint a Stress és a Pokolgép. Egy Judas Priesttel közös Európa-turnét követően jelent meg a német Accept zenekar Restless and Wild (1982) nagylemeze, mely kétségtelenül komoly lökést adott a műfajnak a kontinensen. Az album Fast as a Shark című dala jól tükrözi az Accept speed metal törekvéseit. A német színtér zenekarai közül a Running Wild, a Grave Digger, a Helloween és a Rage építettek az Accept gyors tempóira, lerakva ezzel a német speed metal stílus alapjait.

Amerikában sok metal előadó profitált abból, hogy bekerültek az MTv-re (Music Television), mely 1981-ben kezdte meg adását. A lemezeladások gyakran szárnyaltak, ha egy zenekar videoklipje bekerült a műsorokba. A Pyromania (1983) album klipjei szupersztárrá tették a Def Leppardot Amerikában, a Quiet Riot pedig az első hazai (amerikai) heavy metal zenekar lett, akik vezették a Billboard listát a Metal Health (1983) lemezzel. Az Államokban a metal növekvő népszerűségének egyik fontos állomása volt az 1983-as US Festival Kaliforniában, ahol a háromnapos rendezvény "heavy metal napján" Ozzy Osbourne, a Van Halen, a Mötley Crüe, a Judas Priest és más metal bandák fellépése vonzotta a legnagyobb közönséget. 1983 és 1984 között a heavy metal piaci részesedése 8%-ról 20%-ra nőtt az összes eladott lemezt figyelembe véve az USA-ban. A műfaj történéseit követő több fontos szaklap indult abban az időben, köztük a Kerrang! (1981-ben) és a Metal Hammer (1984-ben), valamint temérdek rajongói folyóirat (fanzine). 1985-ben a Billboard magazin jelentette: "A metal kiszélesítette tömegbázisát. A metal zene többé nem a tinédzser fiúk kizárólagos felségterülete. A metal közönsége egyszerre idősebb (főiskolás korú), fiatalabb (kamasz korú) és csajosabb lett."

Az 1980-as évek közepére a glam metal dominált az amerikai listákon, a zenetévében és az arénakoncertek körforgásában. Új zenekarok, köztük a Poison és a Bon Jovi váltak húzónevekké, míg a Mötley Crüe és a Ratt továbbra is sikeresek maradtak. 1987-ben indította el az MTv a Headbanger’s Ball műsort, mely kizárólag heavy metal klipekre koncentrált. A metal tábor azonban tagolódni kezdett a sok underground metal színtér létrejöttével, melyek a jóval extrémebb hangzásokat támogatták és a népszerű stílust "könnyű fémnek" vagy "haj metalnak" csúfolták. Egyetlen zenekar volt, akik a különféle rajongótáborokat meg tudták szólítani: a Guns N’ Roses. Los Angeles-i glam metal kortársaikkal ellentétben ők sokkal nyersebbnek és veszélyesebbnek tűntek. A listavezető Appetite for Destruction (1987) megjelenésével újratöltötték és szinte egyedül tartották életben éveken át a Sunset Strip sleaze rendszerét. A következő évben a Jane's Addiction ugyanarról a Los Angeles-i hard rock klubszíntérről indult el nagykiadós bemutatkozásával (Nothing’s Shocking). A lemez ismertetőjében még így írt a Rolling Stone magazin: "a Jane's Addiction a Led Zeppelin igazi örököse". A csapatot később az elsők között sorolták az alternatív metal trendbe, mely a következő évtizedben lett meghatározó.

[szerkesztés] Metal underground (1980-as és 1990-es évek)

A kereskedelmileg sikeres metal műfajok mellett sok más heavy metal alműfaj is kifejlődött az 1980-as évek során. Számos kísérlet történt az underground metal bonyolult világának feltérképezésére legelsősorban az Allmusic szerkesztői, valamint Garry Sharpe-Young (Rockdetector) kritikus által. Sharpe-Young többkötetes metal enciklopédiája az alábbi kategóriákba sorolja az underground műfajokat: thrash metal, death metal, #FFFFFF metal, power metal, progresszív metal, doom illetve gothic metal.

[szerkesztés] Thrash metal

Bővebben: Thrash metal

A thrash metal az 1980-as évek elején alakult ki a hardcore punk és a brit heavy metal új hullámának, főleg a speed metalként ismert, pörgős stílusú dalok hatására. A mozgalom az Egyesült Államokból indult, a San Francisco-i Bay Area színtér vezetésével. A thrash csapatok által kifejlesztett hangzás gyorsabb és agresszívebb volt, mint az eredeti metal zenekaroké vagy azok glam metal követőiké. A Type O Negative frontembere Peter Steele a thrash-t a "városi métely" zenei formájaként és a rap sápadtarcú unokaöccseként jellemezte.

A stílust a "Nagy Négyes" tette népszerűvé: az Anthrax, a Megadeth, a Metallica és a Slayer. A műfaj európai meghonosításában három német zenekar játszott főszerepet: a Kreator, a Sodom és a Destruction. Mások, köztük a kanadai Voivod, a New Jersey-i Overkill, a San Francisco-i Testament és Exodus, valamint a brazil Sepultura szintén jelentős befolyással bírtak. Noha a thrash az underground színtéren indult és nagyrészt ott is maradt majdnem egy évtizedig, a vezető csapatok szélesebb közönségréteget céloztak meg. A Metallica a Billboard eladási listáján a legjobb 40 közé jutott a Master of Puppets albummal 1986-ban, rá két évre pedig, a zenekar ...And Justice for All lemeze a 6. helyik jutott, míg a Megadeth és az Anthrax lemezei bekerültek a Top 40-be.

Habár kompromisszumoktól mentes hozzáállásával a Slayer szerényebb kereskedelmi sikereket ért el, mint a "Nagy Négyes" többi tagja, mégis ők készítették el a műfaj egyik definitív lemezét, a Reign in Blood-ot (1986), melyet a Kerrang! magazin "minden idők legkeményebb albumának" kiáltott ki. Két évtizeddel később a Metal Hammer az elmúlt húsz év legjobb nagylemezének nevezte. A Slayer a szélső-jobbos skinheadek között is követőkre talált, a zenekart pedig az erőszak és náci eszmék hirdetésével vádolták. Az 1990-es évek elején a thrash kiugró sikert ért el a metal mainstreammel dacolva és újradefiniálva azt. A Metallica 1991-es albuma a Billboard lista élére került, a Megadeth Countdown to Extinction (1992) című lemeze a 2. helyig jutott, az Anthrax és a Slayer bekerültek a Top 10-be, és a második vonalból olyan bandák lemezei is, mint a Testament és a Sepultura, bejutottak a 100-as listára.

[szerkesztés] Death metal

Bővebben: Death metal

A thrash hamar több extrém metal műfajra kezdett szétválni. Az Allmusic szerint, a Slayer Reign in Blood albuma "szinte egymaga inspirálta a death metal műfajt (legalábbis az Atlanti-óceán amerikai oldalán)". A NWOBHM zenekar Venom szintén fontos előfutár volt. A death metal mozgalom az óceán mindkét partján felhasználta az "istenkáromlás" és a "sátánizmus" elemeit, mint ahogy az említett előadók. Feltételezések szerint a death (magyarul halál) metal kifejezés a Death Metal című dalból származik, a Bay Area-i Possessed zenekar Seven Churches (1985) albumáról. Mások szerint magáról a Death nevű zenekarról nevezték el a stílust.

A death metal hasznosította a thrash és a hardcore sebességét és agresszióját, olyan dalszövegekkel összeforrasztva, melyek a Z-kategóriás kaszabolós mozifilmekre jellemző erőszakra és sátánizmusra koncentráltak. A death metal ének tipikusan zord. Ide tartozik a torokból feltörő "halálhörgés", az éles hangú üvöltés és egyéb szokatlan technikák. A mélyhangú, agresszív énekstílus mellett lehangolt, erősen torzított gitárok és az extrémgyors dobolás jellemző, gyakran szélsebes lábdobokkal, pusztító ütemekkel (blast beat) és szinkópálással. Jellemző a gyakori tempó és ritmusváltás is.

A death metal általában elutasította a korábbi metal stílusok színpadi megjelenését, helyette a hétköznapi szakadt farmernadrágokat és egyszerű bőrkabátokat választotta. E szabály alól fontos kivétel a Deicide frontembere Glen Benton, aki fordított keresztet égetett a homlokába és a színpadon páncélt viselt. A Morbid Angel pedig az újfasiszta külsőségeket vette fel. Ez a két zenekar, a Death-tel és az Obituary-val együtt, a Floridában kialakult meghatározó death metal színtér vezető csapatai voltak az 1980-as évek közepén. Angliában a death metal stílussal rokon grindcore a Napalm Death és az Extreme Noise Terror vezetésével emelkedett ki az anarcho-punk mozgalomból. A skandináv death metal színtéren is megindult a fejlődés olyan zenekarokkal, mint a svéd Entombed és Dismember, ahol pár évvel később a göteborgi Dark Tranquillity, In Flames és At The Gates zenekarok révén a dallamos death metal hangzás is kialakult. Az 1990-es évek során olyan amerikai technikás death metal zenekarok mutatták be a sebesség és technikás játék elképesztő új szintjeit, mint az Atheist és a Cynic. Az évtized közepén Demanufacture (1995) című albumán elsőként a Fear Factory ötvözte industrial (ipari) elemekkel a death metalt, az énekes Burton C. Bell pedig felváltva használt tiszta énektémákat és "halálhörgést" a dalokban.

[szerkesztés] Black metal

Bővebben: Black metal

A #FFFFFF metal első hulláma Európában alakult ki az 1980-as évek első felében a svájci Hellhammer és Celtic Frost, valamint a svéd Bathory vezetésével. A műfaj elnevezése a Venom 1982-es albumának címéből (Black Metal) származik. A nyolcvanas évek végén elsődlegesen Skandináviában kelt életre a második hullám az olyan zenekarok révén, mint a norvég Mayhem, Burzum és Emperor. A #FFFFFF metal stílusilag és a produkció minőségét tekintve is meglehetősen változatos, habár a legtöbb zenekar a "károgó", morgó énekre, az erősen torzított gitárokra és a sötét atmoszférára helyezi a hangsúlyt. A Darkthrone dobosa Fenriz így magyarázza: "Volt valami, amit a produkcióval, a dalszövegekkel, az öltözködésükkel ki akartak fejezni, az elkötelezettség, hogy csúf, nyers, fenyegető dolgokat csináljanak. Nem volt egy általánosan elfogadott hangzás." A sátáni témák megszokottak a #FFFFFF metalban, bár sok zenekar az ősi pogányságból merít ihletet, a kereszténység előtti idők értékeihez való visszatérést hirdetve.

Míg a Bathory elindította a viking metal és folk metal mozgalmakat, addig a skandináv #FFFFFF metal színtérről más zenekarokat a terjedő erőszakossággal azonosítottak az 1990-es évek elején. 1990-ben a Mayhem "hullafestést" (corpsepaint) kezdett viselni koncertjein és a zenekari fotózásokon. A Mayhem és a Burzum templomgyújtogatások és sátánizmus vádjával sározódott be. 1991-ben visszaütött a lemezkiadók hajszája a death metal bandák szerződtetésére, és az underground közönség azokhoz a zenekarokhoz pártolt, melyek ellenálltak stílusuk kihasználásának és felhigításának. A Gorgoroth énekes Gaahl szerint "a #FFFFFF metal soha nem akart közönséget toborozni... Volt közös ellenségünk. Természetesen a kereszténység, a szocializmus és minden amit a demokrácia jelképez". A Varg Vikernes (Burzum) által meggyilkolt Mayhem gitáros, Euronymus halála világszerte a műfajra terelte a figyelmet.

1992-re a Skandinávián kívüli területeken is kezdett terjedni a #FFFFFF metal, többek között Németországban, Franciaországban és Lengyelországban. 1996 körül, mikor a színtéren sokan úgy érezték, hogy a műfaj megrekedt, számos kulcsfontosságú zenekar, köztük a Burzum és a finn Beherit az ambient stílus, a svájci Samael pedig az industrial stílus irányába lépett tovább, míg a Dimmu Borgir és a brit Cradle Of Filth a szimfonikus #FFFFFF metalt kutatta.

[szerkesztés] Power metal

Bővebben: Power metal

Noha Észak-Amerikában viszonylag underground stílusnak számít, Európában, Japánban és Dél-Amerikában nagy népszerűségnek örvend. A power metal az életvidám, epikus dallamokra és témákra koncentrál, mellyel a hallgató pozitív érzéseire, a hősiességre és a kedélyességre gyakorol hatást. A "happy metal" hangzás alapreceptjét a német Helloween alakította ki az 1980-as évek második felében, az erőteljes riffek, a dallamos megközelítés, a Judas Priestre és Iron Maidenre jellemző magashangú "tiszta" énekstílus és a sebesség kombinációjaként. Yngwie J. Malmsteen Rising Force (1984) albuma döntő szerepet játszott a "húrtépésnek" (shredding) nevezett ultragyors gitárjáték népszerűsítésében, valamint a metal és klasszikus zenei elemek összeházasításában, melyek komoly hatással voltak a power metalra. A kilencvenes években Timo Kotipelto énekes beszállásával a finn Stratovarius vált a műfaj vezető csapatává Európában.

Sok mai power metal zenekar, mint például a norvég ex-Conception énekes Roy Khan-nal felálló floridai Kamelot, a finn Nightwish, a német Blind Guardian és az olasz Rhapsody Of Fire (korábban szimplán Rhapsody) alkalmaz billentyű-orientált "szimfonikus" megszólalást, néha nagyzenekart és operaénekeseket is csatasorba állítva.

Az Egyesült Államokban a nyolcvanas évek első felében alakult ki egy szintén power metalnak nevezett vonulat a NWOBHM hatására olyan zenekarokkal, mint a Savatage, a Metal Church, a Vicious Rumors, a Jag Panzer, a Helstar, a Liege Lord vagy a Manowar. Az amerikai power metal zenekarok a szokottnál keményebb riffekkel játszották a heavy metalt, de a thrash metalra hatással lévő hardcore punk befolyás nem érte őket. Ezek a csapatok olyan "gitárhősöket" adtak a műfajnak, mint Vinnie Moore (Vicious Rumors), Joey Taffolla (Jag Panzer) vagy Chris Oliva (Savatage) vagy éppen Joey DeMaio (Manowar). A nyolcvanas évek US power metal zenekarait a metal műfaj mai stílusirányzatai szerinti felosztásban már inkább tradicionális heavy metal kategóriába sorolják.

[szerkesztés] Progresszív metal

Bővebben: Progresszív metal

A progresszív metal eredetét egészen az 1960-as évek végi/1970-es évek eleji progresszív rock zenekarokig vezethetjük vissza, mint a Yes, a Pink Floyd, a Jethro Tull, a King Crimson, a Genesis ,a Rush és a Queen. Azonban a progresszív metal , mint önálló műfaj az 1980-as évek közepéig nem alakult ki. Az olyan zenekarok, mint a Fates Warning, a Queensrÿche és a Dream Theater ezektől a prog-rock csapatoktól vettek át zenei elemeket – elsődlegesen a hangszerelés és a dalok felépítése terén – és kombinálták az Iron Maiden és a Metallica fémjelezte metal stílusokkal. A végeredmény pedig progresszív rock mentalitás metal hangzással.

A prog-metal az 1990-es évek elején könyvelhetett el komoly kereskedelmi sikereket, mikor a Queensrÿche számára áttörést hozó Operation: Mindcrime (1988) album után a Silent Lucidity dal (az 1990-es Empire albumról) rádiós és MTv sláger lett Amerikában. Nem egy tipikus progresszív metal dal, de népszerűsége révén növelte más prog-metal zenekarok ázsióját. A Dream Theater Pull Me Under dala (az 1992-es Images and Words albumról) szintén népszerű volt a rádióadóknál és az MTv-n. Az 1990-es évek zenekarai közül a Tiamat, a Pain Of Salvation, az Opeth, az Ayreon, a Tool és a Symphony X is jellegzetes, saját hangot tudott kialakítani, színesítve ezzel a progresszív zenei palettát.

[szerkesztés] Doom metal

Bővebben: Doom metal

A műfaj az 1980-as évek közepén bukkant fel olyan zenekarokkal, mint a kaliforniai Saint Vitus, a marylandi The Obsessed, a chicagoi Trouble és a svéd Candlemass. A doom metal mozgalom elutasította más metal műfajok sebességmániáját, vontatottá lassítva a zenét. A doom metal gyökerei a korai Black Sabbath albumokig vezetnek vissza, és a stílus mindazt megtestesíti a dalszövegekben és a zenei megközelítésben, amit a Sabbath és olyan kortársai, mint a Pentagram és a Black Widow képviseltek. A The Melvins szintén jelentős hatással volt a doom metalra és számos alműfajára is. A metal sok egyéb változatához képest a doom zenekarok a dallamra, a melankolikus tempóra és a temetői hangulatra helyezik a hangsúlyt.

Az 1980-as évek végén a doom és a hardcore egyesítésével született meg a sludge metal, melynek vezető zenekarai az Eyehategod és a Crowbar voltak a New Orleans, Louisiana (NOLA) központú színtérről. A következő évtized elején a korai doom metal zenekarok hatására Kaliforniából a Kyuss és a Sleep indították el a "könnyű" drogokkal azonosított stoner rock/stoner metal stílus felemelkedését, míg a Seattle-i Earth ambient kísérleteivel létrehozta a drone metalt.

[szerkesztés] Gothic metal

Bővebben: Gothic metal

Európában az 1990-es évek elején – jórészt a Celtic Frost hatására – a doom és a death metal fúziójával brit zenekarok, mint a Paradise Lost, a My Dying Bride és az Anathema létrehozták a jellegzetes kettős énekkel kísért gothic metal stílust, ahol a death metalból átvett mély "halálhörgést" tiszta női énekhang kíséri. Legismertebb követőik Norvégiából a Theatre Of Tragedy, a Trail Of Tears és a Tristania. Amerikából a Type O Negative a stílus legelismertebb képviselője. A svéd Therion komolyzenei kísérleteinek köszönhetően aztán szimfonikus metal mozgalommá alakult a gothic metal olyan csapatokkal, mint a holland Within Temptation, a liechtensteini WeltenBrand, vagy az ausztrál Virgin Black.

[szerkesztés] Alternatív éra és nu metal (1990-es évek)

A metal mainstream sikereinek korszaka az 1990-es évek elején ért véget a Nirvana és más grunge zenekarok felbukkanásával, jelezve az alternatív rock áttörését. A grunge zenekarokra hatással volt a heavy metal hangzás, de elvetették a népszerűbb metal csapatok kicsapongásait. A glam metal elveszítette támogatását, és nem csak a grunge sikerének köszönhetően, de a Metallica fémjelezte agresszívebb hangzás és a Pantera-féle post-thrash groove metal népszerűségének növekedése miatt is. Kevés új, egyértelműen metalt játszó zenekar aratott kereskedelmi sikert az évtized első felében – a Pantera Far Beyond Driven albuma 1994-ben például vezette a Billboard lemezeladási listáját – de Ian Christe szavaival: "a mainstream fakó szemében a metal halott volt". Néhány zenekar megpróbált alkalmazkodni az új zenei viszonyokhoz. A Metallica megújította stílusát: a tagok levágatták a hajukat, aztán 1996-ban a Jane's Addiction énekes Perry Farrell szervezte alternatív zenei fesztivál, a Lollapalooza főzenekaraként játszottak. Miközben ezek a történések több régi rajongóból negatív reakciókat váltott ki, a Metallica világszerte az egyik legsikeresebb zenekar maradt az új évszázadban is.

Ahogy a Jane' Addiction, úgy az 1990-es évek elejének heavy metal gyökerekkel rendelkező legnépszerűbb csapatai közül sokan szorultak az "alternatív metal" feliratú dobozba. A címkét az előadók széles körére alkalmazták, akik különböző stílusokkal ötvözték a metalt, és nem is mindig az alternatív rockkal. Alternatív metalnak nevezték többek között a Seattle-i grunge színtérről az Alice In Chainst, a noise rock beütésű White Zombie-t és más, többféle stílusból merítő csapatokat. A Faith No More jazz, punk, funk, metal és hip-hop elemekkel kombinálta alternatív rockzenei világát. A Primus a funkot, a punkot, a thrash metalt és kísérleti zenét egyesítette. A Tool a progresszív rockkal ötvözte a metalt, míg a Nine Inch Nails és a Ministry az elektro-industrial hangzásba építette be a súlyos metal riffeket. Marilyn Manson hasonló úton járt, miközben a két évtizeddel korábbi Alice Cooperre emlékeztető, sokkoló hatású előadásokra törekedett. Az alternatív metal művészei, bár nem képviseltek egységes színteret, de egységbe kovácsolta őket kísérletező szándékuk és a glam metal külsőségeinek elutasítása (igaz, Rob Zombie és Marilyn Manson színpadi megjelenése erős kivételnek számít e szabály alól). Az alternatív metal stíluskavalkádja annak a "a színpompás következménye, hogy a metal megnyílt és szembenézett a külvilággal" – írja Christe.

Az 1990-es évek második felében érkezett meg az amerikai metal csapatok új hulláma, akiket az alternatív metal zenekarok és sokszínű stílusuk inspirált. A "nu metal"-nak nevezett zenekarok, mint a Korn, a P.O.D., a Papa Roach, a Limp Bizkit, a Linkin Park, a Slipknot és a System Of A Down széles zenei skálán mozognak, a hip-hop-tól a death metalig. A nu metal a folyamatos MTv jelenlétnek és Ozzy Osbourne 1996-ban indult Ozzfestjének köszönhetően aratott komoly mainstream sikereket, mely arra ösztökélte a médiát, hogy a heavy metal újjáéledéséről kezdjen beszélni. Abban az évben adta ki a Korn a Life is Peachy albumot, az első nu metal lemezt, mely bekerült a Top 10-be. Két évvel később a zenekar Follow The Leader albuma 1. helyig jutott. A nu metal kereskedelmi sikereinek hatására 1999-ben a Billboard feljegyezhette, hogy több mint 500 metalzenére szakosodott rádióadó működik az Egyesült Államokban, közel háromszor annyi mint tíz évvel korábban. Miközben a nu metal széles népszerűségre tett szert a 2000-es évek elején, a hagyományos metal stílusok rajongói – egy-két előadó kivételével – nem fogadták el teljesen a műfajt. A Korn csúcsteljesítménye után három évvel, 2001-ben az örmény származású amerikai System Of A Down második albuma, a Toxicity jutott fel újra a Billboard lista élére, míg ugyanakkor a Slipknot Iowa albuma a harmadik helyig jutott. Bár az évtized közepére a nu metal mozgalom népszerűsége erősen megkopott, a vezető zenekarok, mint a Korn, a Slipknot és a System Of A Down továbbra is sikeresek.

[szerkesztés] Mai trendek (2000-es évek)

Az amerikai thrash metal, a göteborgi dallamos death metal és a hardcore keresztezéséből jött létre Amerikában a metalcore stílus, mely a 2000-es évek elején vált kereskedelmi tényezővé. Az 1980-as évek közepén a hardcore-t és thrash metalt egyesítő zenekarok, köztük a Suicidal Tendencies és az S.O.D. (Stormtroopers Of Death) csak underground hősök voltak, de majd' húsz évvel később az olyan albumok, mint a Killswitch Engage-től a The End of Heartache és a Shadows Fall-tól a The War Within a Billboard lemezeladási listáján a 21. illetve a 20. helyen debütált. A mai metalcore mozgalom elindítói a Massachusetts-i hardcore színtérről származó zenekarok voltak. A Lamb Of God a metalcore és a groove metal hangzást ötvöző Sacrament (2006) című albumával tört be az amerikai Top 10-be. Az elmúlt években a metalcore zenekarok kiemelt pozíciókban léphettek fel a főbb metal fesztiválokon, mint az Ozzfest. A nagy lemezkiadók felfigyeltek a metal népszerűségének újbóli növekedésére és szerződtették a legígéretesebb új csapatokat, mint a Lamb Of God, a Shadows Fall és a komplex metalt játszó Mastodon. A metal tengerentúli feltámadását az 1995-ben megszűnt Headbangers Ball műsor 2003-as újraindítása is jelezte az MTv-n.

Európában, különösen Németországban és Skandináviában, a metal folyamatos népszerűségnek örvend. A rajongók a már befutott előadókat (beleértve a hosszabb-rövidebb szünet után visszatérőket) és az új zenekarokat is lelkesen támogatják. Ezt a megállapítást támasztják alá a kontinensszerte késő tavasztól nyár végéig megrendezett szabadtéri fesztiválok, köztük számos többnapos megmozdulás, soktucat fellépővel és akár az ötvenezer főt is megközelítő látogatóval. A legtöbb nagy metal fesztivált Németországban tartják (Wacken Open Air, Bang Your Head, With Full Force), de szinte minden európai országnak megvan a saját rendezvénye: Gods of Metal (Olaszország), HellFest (Franciaország), Tuska Open Air (Finnország), Metalcamp (Szlovénia), Download Festival (Anglia), Nova Rock (Ausztria).

Az Egyesült Államokban a legnépszerűbb utazó metal fesztivál az Ozzy Osbourne-hoz köthető 1996-ban indult Ozzfest, ahol mindig az éppen aktuális metal trendek kiemelt szereplői lépnek fel az USA különböző nagyvárosaiban. A Megadeth gitáros Dave Mustaine kezdeményezésére 2005-ben indult el a Gigantour elnevezésű utazó metal fesztivál, ahol a Megadeth mellett a legerősebb underground metal csapatok kapnak lehetőséget.

[szerkesztés] Fémzene Magyarországon

Magyarországon mindig is mostohán kezelték a műfajt, bár a nemzetközi trendeknek megfelelően az 1970-es évektől már itthon is tömegeket vonzottak a külföldi példaképek követői. Az állampárti kultúrpolitika miatt az első magyar heavy metal lemezek elkészítése azonban csak a következő generációnak adatott meg a 1980-as évek második felében.

[szerkesztés] Magyarock (1970-es évek)

Ha több éves fáziskéséssel, de Magyarországon is mindig felbukkantak a meghatározó külföldi rockcsapatok követői. Az 1960-as évek végén a Cream és Jimi Hendrix dalait a tragikus sorsú "gitárkirály", Radics Béla tolmácsolta leghívebben zenekaraival, mint például a Sakk-Matt^[4]. A hetvenes évek kezdetén szintén Radics játszott először Led Zeppelin számokat a Tűzkerék soraiban Tátrai Tiborral. Radics sajnálatos módon kevés saját számot írt, ezek közül a Zöld csillag a legismertebb^[5].

A hetvenes évek legsikeresebb rockzenekara kétségtelenül a Som Lajos vezette Piramis volt, de ez leginkább Som szervezői zsenijének és kapcsolatrendszerének volt köszönhető ^[6]. Az ellenpólust a Schuster Lóránt vezette, 1972-ben alakult P. Mobil képviselte a Deep Purple nyomdokain járva. A zenekar gitárosa volt "a Radics Béla utáni nemzedék talán legtehetségesebb rockgitárosa, Bencsik Sándor, vagy ahogy a szakmában ismerték, Samu" ^[7]. A rendszerváltást megelőzően az MHV (ma Hungaroton) kizárólagos monopóliuma volt a lemezkiadás Magyarországon és a pártállami rendszer folyamatosan ellenőrizte a kiadható és kiadott dalokat, és amíg a Piramis évente jelentette meg egyre fáradtabb albumait (1977 és 1981 között), addig a P. Mobil gyakorlatilag tiltólistára került a kultúrpolitika urainak, elsősorban a Magyar Hanglemezkiadó Vállalat (MHV) vezérének Erdős Péternek köszönhetően, dacára annak, hogy a Mobil koncerteken ezrek "csápoltak" ^[8]. A P. Mobil csak a nyolcvanas évek elején adhatta ki első albumait, de addigra Bencsik Samu és a billentyűs Cserháti István 'Pityi' már nem volt a zenekar tagja, közösen alapították meg a P. Box-ot ^[9].

A hetvenes évek végének másik nagysikerű, de szintén tiltólistára került zenekara a Nagy Feró vezette Beatrice volt. Az eredetileg 1969-ben női popegyüttesként indult csapat folyamatosan alakult át, majd több tagcsere és stílusváltást követően 1978-ban álltak színpadra AC/DC ihlette rockzenéjükkel és "csöves" fazonjukkal ^[10]. Bár nem sikerült magukat elfogadtatni a kultúrvezetéssel, és lemezük is csak a rendszerváltás közeledtével, 1988-ban jelenhetett meg, Nagy Feró mégis sokat tudott tenni a nyolcvanas években felbukkant heavy metal zenekarok (elsősorban a Pokolgép) lemezszerződéshez juttatásáért^[11].

[szerkesztés] Metal nemzedék (1980-as évek)

Az 1980-as évek elején a brit heavy metal új hulláma Magyarországot is elérte. Igaz, először csak apró rezgésekkel, mivel hivatalosan se a Judas Priest, se az Iron Maiden, se a Saxon, se más NWOBHM csapatok lemezei nem voltak kaphatóak. A nyugatról becsempészett bakelitkorongok hatására azonban 1981/82 táján megalakultak az első magyar heavy metal zenekarok, mint a Stress és a Pokolgép. Komoly ismertségre a Pokolgépnek sikerült szert tennie, mikor beneveztek az 1983-as Ki mit tud? vetélkedőre és megmutathatták magukat ország-világnak. A következő évben már a Budapesten koncertező Motörhead előzenekara voltak. 1985-re stabilizálták felállásukat és egyre növekvő népszerűségük hatására – valamint Nagy Feró (Beatrice) közbenjárására – a Hungaroton vezetői végül beadták a derekukat és lemezszerződést kínáltak a csapatnak. A heavy metal műfaj első magyar nagylemeze a Pokolgép 1986-ban megjelent Totális metál című albuma volt^[12].

A soproni Moby Dick fejlődésén a magyar metal színtér zenei változásai pontosan lemérhetők. A zenekar a Stress és a Pokolgéppel egyidőben indult az 1980-as évek elején, de a gimis srácok akkor még a Hobo-féle blues-rockkal, majd hard rockkal próbálkoztak. Aztán őket is elkapta a brit heavy metal és a germán power metal, ennek eredménye a ma is Moby Dick slágernek számító Keresztesvitéz. Majd a nyolcvanas évek vége felé Magyarországra is betört a thrash metal olyan csapatokkal, mint a Kreator, a Metallica, a Testament, és a Moby Dick már ebben a stílusban készítette el debütáló lemezét 1990-ben ^[13].

A nyolcvanas évek második felében kissé tudathasadásos állapotban létezett a heavy metal Magyarországon. Miközben gombamód szaporodtak az új metal együttesek és a koncertekre ezrek voltak kíváncsiak, addig csupán a Pokolgépből kivált Paksi Endre által, 1986-ban alapított Ossian zenekar kapott lehetőséget lemezkészítésre a Pokolgép mellett^[14]. 1986-tól 1990-ig mindössze öt(!) heavy metal lemez jelenhetett meg (három Pokolgép és két Ossian album), ami a két zenekarnak hihetetlen népszerűséget biztosított, de igazán kibontakozni nem engedte a műfajt. Pedig a brit heavy metal követői után az Yngwie J. Malmsteen fémjelezte neo-klasszikus power metal hazai képviselői, mint a Sámán, az Árkádok és a Classica is felbukkantak. Majd a Metallica sikerei nyomán a nyolcvanas évek végén sorra alakultak a thrash metal zenekarok, mint az Undertaking, az Atomic, a