|
|
Eszközök |
Filmstúdió
A Filmstúdió nagyméretű műterem, vagy műteremegyüttes, amelyben különböző díszletek építhetők fel. Építésekor nagy figyelmet fordítanak a külső zajok elleni védelemre, az akusztika kialakítására, s a mesterséges fényforrások (pl. lámpák, neonok stb.) helyének kiépítésére. A legelső üvegtetős filmstúdiókban a nagyerejű lámpák híján még természetes fény mellett forgattak. A stúdióhoz többnyire csatlakoznak a filmgyártást segítő egyéb létesítmények, az öltözők, sminkszobák, a trükkszobák, díszlet és -ruharaktárak, filmraktárak, az archívum és -nyersanyagraktárak). [szerkesztés] TörténeteA világ első műtermét Thomas Alva Edison építette 1893-ban. Beceneve „Fekete Marika” volt. A francia ősfilmes Georges Méliès egyike az elsőknek, aki már 1897-ben stúdiót épített saját birtokán fantasztikus trükkfilmjei előállítására. A 1940-es évekig szinte minden mozifilm stúdióban, műteremben készül – a külső és belső felvételek egyaránt –, hiszen a hangszigetelés miatt a kamerák még túl nagyok, nehezen mozgathatóak, a nyersanyag kevéssé fényérzékeny, erős megvilágításra van szükség. A húszas évek klasszikus dokumentaristái, pl Flaherty, Vertov, Ruttman majd a negyvenes évek olasz neorealista rendezői, pl. Visconti, Rossellini az elsők, akik elhagyják a filmstúdiókat, és természetes helyszíneken – az utcán, a köztereken, lakásokban – forgatják filmjeiket (pl Ruttman, Berlin, egy nagyváros szimfóniája, Visconti Megszállotság, Rossellini Róma, nyilt város), s ez igen felszabadítóan hat a korabeli, főként európai filmkészítésre. Már a felvevő és vetítőgépek első feltalálói, a Lumiere testvérek, illetve Thomas Alva Edison vállalkozást alapítottak találmányukra. Filmstúdióknak azonban inkább azokat a nagy filmvállalatokat nevezzük, amelyek – korülbelül a tízes évektől – nagyipari jelleggel, szériákban, s többnyire bizonyos műfajokra specializálódva gyártották a filmeket. Európában ilyen a Pathé és a Gaumont, vagy a vallásos témájú filmekre szakosodott Rank stúdió. Az 1920-as évek végére az amerikai filmipar stúdiók rendszerébe szerveződött. A „Big Five” (a nagy ötös) – a Paramount, a MGM, a Fox Film, a Warner Brothers és az RKO – mind saját stúdióval és mozilánccal rendelkeztek. A másik három kisebb cégnek – Universal, Columbia, United Artists – nem voltak filmszínházai. Az ötösfogat a filmek bevételeinek jelentős hányadára tett szert. Az új filmeket először csak saját mozijaikban vetítették, és a vetítési jogokat csak később adták át a kisebb, független filmszínházaknak. A filmekbe rakott tőke maximális megtérülését a nemzetközi forgalmazás jelentette. A többi ország saját nemzeti piacának egy részét is kénytelen volt átengedni az amerikai filmiparnak. A klasszikus hollywoodi játékfilm és filmkészítés világszerte követendő példává vált. A nagy gazdasági világválság hatására 1930 és 1934 között csaknem 25%-kal csökkentek a mozik jegybevételei. Bevételpótlásként a mozitulajdonosok ajándéktárgyakat osztogattak a jegyvásárlóknak és büféket nyitottak. A stúdiók létszámleépítést hajtottak végre, a megtartott alkalmazottaknak pedig csökkentették bérét. Ebben a kritikussá vált helyzetben kezdtek egységes szervezetbe tömörülni az alkalmazottak, és létrejöttek a filmipar egyik legbefolyásosabb szakszervezetei, amelyek máig jelentős hatalommal rendelkeznek. A háború utáni első években a nézők rekordszámra látogatták a mozikat, ami egy rövid időre újra fellendítette a filmipar. A társadalmi és gazdasági változások hatására a stúdiórendszer is hanyatlásnak indult. A televízió elterjedése és az amerikai lakosság tömeges külvárosokba költözése következtében a belvárosi mozik látogatottsága mélyrepülésbe kezdett. A nagy stúdiók filmvetítési jogait 1948-ban az USA Legfelsőbb Bíróságnak a trösztök felszámolásáról szóló ítélete pecsételte meg. A „Paramount-ítélet” kötelezte az ötösfogat tagjait filmszínházaik értékesítésére. A televízió új lehetőségeket nyitott a stúdiók számára. Bár a hagyományos stúdiórendszer felbomlott, a nagyobb hollywoodi cégek mégis életben maradtak. Filmmegjelenési lehetőségeiket az újonnan felépített bevásárlóközpontokban kialakított mozikban aknázták ki. Káprázatos filmeket mutattak be, amiket a mozikból való kifutásuk után átadtak a televízióknak. Független alkotóként kezdték kezelni a sztárokat, a rendezőket és a producereket. Az átalakulás egyetlen áldozata az amúgy is betegeskedő RKO Pictures volt. A többi cég a mai napig fennáll.
[szerkesztés] Külső hivatkozások |
