|
EszközökMás nyelveken
|
Európa Tanács
Az Európa Tanács egy regionális nemzetközi szervezet, amelynek székhelye Strasbourg. Jelenleg 47 tagja van, de nyitva áll bármely olyan európai állam előtt, amely elfogadja a jogállamiság intézményét és garantálja állampolgárai számára az alapvető szabadság és emberi jogokat. A Tanács egyik legfontosabb eredménye az Emberi Jogok Európai Egyezményének 1950-es elfogadása volt. Ennek keretében állították fel az Emberi Jogok Európai Bíróságát, amely az emberi jogok legfőbb európai bírói fóruma. Az Európa Tanács laza, kormányközi együttműködés keretében jött létre, és (szemben az Európai Tanáccsal és az Európai Unió Tanácsával) nem az Európai Unió intézménye.
[szerkesztés] LétrejötteWinston Churchill a Zürichi Egyetemen 1946. szeptember 19-én elmondott beszédében az Amerikai Egyesült Államok mintájára létrehozandó „Európai Egyesült Államok” megalakítását szorgalmazta. Ezt látta a legjobb eszköznek arra, hogy a II. világháborúhoz hasonló háború ismételt kitörése megakadályozható legyen. Ilyen szoros együttműködést ekkor még nem sikerült kialakítani, de 1949. május 5-én, Londonban 10 állam aláírta a londoni szerződést, melynek keretében megalakult az Európa Tanács. [szerkesztés] Céljai
[szerkesztés] Főbb szervei
[szerkesztés] Tagjai[szerkesztés] Alapító államok[szerkesztés] Később csatlakoztak
Fehéroroszországnak 1992 szeptemberétől 1997 januárjáig különleges vendégstátusza volt a Tanácskozó Gyűlésben, de visszavonták tőle az 1996. novemberi alkotmányról szóló referendumon és az országgyűlési választásokon tapasztalt visszásságok miatt. A választások lebonyolítását az ET antidemokratikusnak minősítette, és aggályosnak találta az emberi szabadságjogok, többek között a szabad vélemény nyilvánítás érvényesülésének akadályozását a belorusz médiában. Véleményük szerint az ország új alkotmánya sem felel meg a demokratikus elvárásoknak és sérti a végrehajtó hatalom és a jogalkotás szétválasztásának elvét. Fehéroroszország 1993. március 12-én jelentkezett tagnak az Európa Tanácsban, de felvétele azóta sem történt meg. Kazahsztán 1999-ben kért megfigyelő státuszt a Tanácskozó Gyűlésben. A hivatalos válasz szerint az ország teljes jogú tagságért is folyamodhat, mivel területének egy része Európában található, de felvételére csak akkor kerülhet sor, ha a Tanács jelentős javulást észlel az országban a demokrácia és az emberi jogok terén. Vatikán 1970 óta megfigyelő a Miniszterek Bizottságában. Néhány nem-európai állam is kapott megfigyelő státuszt.
[szerkesztés] Magyarország csatlakozásaMagyarország 1990. november 6-án helyezte letétbe a csatlakozási okiratait. Az Alapszabályt a magyar Országgyűlés az 1991. évi LXXI. törvénnyel hirdette ki. [szerkesztés] Díjai
|