|
Eszközök |
Commodore 64A Commodore 64 (C64, CBM 64, néha a vállalat logója után C=64-nek is írják) az 1980-as évek népszerű személyi számítógéptípusa. A Jack Tramiel által alapított Commodore Business Machines 1982 januárjában jelentette be, és szeptemberben adta ki 595 dolláros áron, ami ezért a pénzért addig elérhetetlen grafikai és hangképességeket nyújtott. A konkurenseihez képest agresszív árpolitika eredménye hamarosan árharc lett. Az 1993-ban befejezett gyártásáig eladott 17–25 millió számítógéppel a C64 minden idők legtöbbet eladott számítógépmodellje lett és maradt.
[szerkesztés] TörténeteA Commodore a VIC-20 sikere után kezdte el fejleszteni az újabb gépet, amely ideiglenesen a VIC-40 nevet viselte. Ennek fő újdonsága a 64 Kbyte memória és a továbbfejlesztett grafikus chip volt, amely már valóban csak a megjelenítéssel foglakozott. A hangképzést ugyanis másik chip (SID) végezte, amely a maga nemében egyedülálló volt, ugyanis ez volt az első, „home computer”-be épített különálló hangvezérlő. A C64 1982-ben az év számítógépe lett. Amikor piacra került, valóságos csodának számított. E számítógépet akkoriban cseppet sem csak játékgépnek tartották, hanem sok helyen, Magyarországon kiváltképpen, komoly vállalati alkalmazásokra is használták. 1984-ben mutatták be az „első színes, hordozható” számítógépet az SX-64-et. A bőrönd jellegű berendezésben egy 5"-os színes monitor és egy 1541-es lemezegység kapott helyet. A berendezésben a tápegység is beépített; ezért súlya elérte a 10,5 kg-ot. 1985-ben jelent meg C128, amely az új fejlesztéseken kívül egy „komplett” C64-et is magában rejtett, ezért a korábbi programokat is gond nélkül futatta. [szerkesztés] A gép utóéleteElőször érthetően a vállalati szférából szorult ki, az otthoni felhasználók köréből azonban tulajdonképpen máig sem teljesen, mert számos idősebb felhasználó mintegy nosztalgiából máig megtartotta és be-bekapcsolja. Sőt, újabban egyenesen reneszánszát éli e kis gép, oly módon, hogy különböző C-64 emulátorprogramokat készítettek, melyek PC gépeken futva C-64-es virtuális környezetet biztosítanak a felhasználónak, s ezen virtuális gépeken minden valaha e gépre írt program kiválóan fut, s megszólalnak a régi zenék is, nem merülve így feledésbe. A virtuális gépek több lehetőséget nyújtanak, mint az eredetiek, mert „beépítve” tartalmazzák az assembler programozáshoz szükséges „monitorprogramot”; a teljes memóriatartalom lemezre menthető; a programok betöltése gyorsabb és természetesen virtuális meghajtók kezelésére is alkalmasak. Az emulátorok közül a legnépszerűbb Windows környezetben a CCS64 és a VICE, Linux operációs rendszer alatt pedig szintén a VICE, illetve az X-64. Készültek PC kiegészítők (csatlakozók, átalakítók); amelyek a megfelelő szoftverekkel a Commodore külső egységeit közvetlenül képesek kezelni. [szerkesztés] Példaprogram BASIC nyelvenEgy egyszerű példaprogram a C64-en használt BASIC-ben: 10 PRINT "^^^SZORZAS^^^" Ha az A változó 4, és a B 12, a program lefutása után a következőt látjuk a képernyőn: ^^^SZORZAS^^^ A programot ismételten elindíthatjuk a RUN parancs begépelésével. [szerkesztés] Specifikáció
[szerkesztés] Lásd még[szerkesztés] Külső hivatkozások
Emulátorok:
Híroldalak:
Linkgyűjtemények:
Szoftver archívumok:
Egyéb:
|