Ateizmus

 Ezt a szócikket át kellene olvasni, ellenőrizni a szövegét, tartalmát.
Részletek a cikk vitalapján.
Az ezen a lapon látható jelölés 2006 novemberéből származik.

Az ateizmus vallási, filozófiai és egyéb csoportokat tömörítő gyűjtőfogalom, mely csoportok közös jellemzője az istenben vagy istenekben való hit hiánya.

Az ateizmus nem egyetlen, homogén ideológia, hanem a fenti tulajdonsággal rendelkező csoportok, irányzatok összessége. Az ateistaként értelmezhető csoportok között ezen kívüli hasonlóság nem feltétlenül áll fenn. Léteznek továbbá vallással rendelkező, istenben nem hívő ateisták is, akik magukat nem sorolnák ebbe a kategóriába.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Az ateizmus szó etimológiája

A korai ógörög nyelvben az atheos (άθεος) melléknév (ami a theos, isten szóból jött létre az a- fosztóképzővel) istennélküliséget vagy istenekben való hit nélküliséget jelentett. A szó az i. e. 5. század körül újabb jelentést kapott: istentagadó, istentelen. Cicero átvitte a szót a latin nyelvbe. A szó a korai keresztények és pogányok vitái során terjedt el, akik egymást kölcsönösen ateizmussal vádolták. Az ateizmus szó jelentése az idők során változott, és egészen mostanáig sem egységesült teljesen [1]. A következő fejezetben elsősorban a legmodernebb nyugati értelmezést vesszük alapul.

[szerkesztés] Az ateizmus ágai

Az ateista világnézeteknek két fő csoportja létezik:

  • A gyakorlati ateizmus egy életforma, melyben az ember úgy él, mintha Isten nem léteznék. Nem tiszteli őt, csak önmaga, s legfeljebb a társadalom törvényeihez igazodik, tehát nem tagadja ugyan isteni erők létét, azonban életére – amennyiben elismeri egyáltalán – a transzcendencia létezése semmilyen hatással nincs, a mindennapokban nem befolyásolja. Lásd még: deizmus.
  • Az elméleti ateizmus Isten létének közvetlen vagy közvetett, tételes tagadása.
    • A közvetett istentagadás a gyenge ateizmus (ill. negatív vagy szkeptikus ateizmus). Ez tagadja Isten létét, mert nem ismeri Istent. Azt vallja, hogy Isten létének kérdése ítélőképességének körén kívül esik (agnosztikus ateizmus); vagy közömbösségből nem óhajt foglalkozni vele. A gyenge ateisták nem jelentik ki tételesen, hogy nem léteznek istenek, de ők maguk azonban nem hisznek bennük.
    • A közvetlen istentagadás az erős ateizmus (ill. pozitív vagy dogmatikus ateizmus), amely bizonyítottnak vagy az ésszerű kételyen túl alátámasztottnak érzi az Isten nemlétét. Cáfolja és támadja Isten létének bizonyítékait, a vallás és az istentisztelet emberi természetből fakadó voltát, a gondviselést, a lélek halhatatlanságát, az erkölcsi felelősséget, Isten bíró voltát. Meggyőződéssel hirdeti, hogy nincs Isten, minden istenbizonyítást tudománytalan szemfényvesztésnek, tévedésnek tart, és e bizonyítás lehetőségét elvileg zárja ki.

Az ateizmusnak számos válfaja ismert és vannak olyan ágai is, amelyek vallássá szerveződtek és vannak olyanok is, amelyek egyházzá. Ateista-humanista egyházak fellelhetőek például a skandináv országokban, és Magyarországon is léteznek ateista egyház-alapítási kezdeményezések.

[szerkesztés] Az ateizmus története

[szerkesztés] Ókor

Az ateizmus ókori fogalma összetett. Részben Isten létének közvetlen tagadását, részben tiltakozást jelentett az olyan istenfogalom ellen, amely összeférhetetlen az általuk igaznak tartott Istennel.
Az ateizmus egyik formájának tekinthetők a Buddha előtti ősi indiai filozófiák és vallások, mint a lókájata filozófia, amelyet egy feltételezett Csárváka alapított Indiában, és amelyek Isten nélkül megyarázzák a világot és az embert. Némileg ide kapcsolható Sziddhárta Gautama, azaz Buddha tanítása is, bár a buddhista szövegekben sokszor előfordulnak a védikus istenek, az üdvözüléshez vezető útnak nem feltétele az ezekben való hit és annak szertartásai (ennek ellenére a buddhizmus elterjedt és tradicionális formái tele vannak istenekkel).
Kínában és a Közel-Keleten az ókorban ismeretlen volt az ateizmus; a mindenséget és az egész emberi életet rettenetes istenségek tartották hatalmukban. A fejlettebb kultúrákban az istenség szelídebb alakot öltött, a görög-római politeizmusban egészen emberközelivé vált, de az istenek változatlanul hatalmuk alatt tartották az emberi életet. Izraelben, mivel a nép az igaz Isten kinyilatkoztatásának birtokosának tartotta magát, az ateizmus az ostobaság felső fokának számított (Zsolt 14,1; 53,1).
Pál apostol úgy látta, hogy a pogányok erkölcsi romlottsága Isten büntetése a bálványimádásuk miatt (Róm 1,18). A pogányságból megtérteket arra emlékezteti, hogy keresztségük előtt reménytelenül és Isten nélkül, „ateistaként” éltek (Ef 2,12), s hogy a pogányok nem ismerik Istent (1Tesz 4,6). Mivel azonban Isten a teremtett világból fölismerhető, ezért nincs mentségük (Róm 1,19-20). Pál apostol Athénban az ismeretlen istennek szentelt oltárban az emberi szív kiolthatatlan vágyát ismerte fel az egy, igaz Isten iránt, akit ő Krisztusban hirdetett. A krisztusi kinyilatkoztatás óta az ateizmus az ő istenségének tagadását is jelenti.
A görög-római műveltség területén az ateizmus a legnagyobb bűnök közé tartozott, a görög törvények néha halállal is büntették. Isteneiket 3 csoportra osztották: a mesék és mítoszok, a természet és a filozófusok, az állam és a politika isteneire. A mesék és mítoszok isteneit a nép képzeletére bízták, az állami istenek azonban a társadalmi élet alapját képezték, tiszteletük kötelező államvallás volt. Ateista az a polgár volt, aki tagadta az állami istenek létét, vagy nem tett eleget kultikus kötelezettségének. A filozófusok közül ateistának mondták azokat, akik az állami és a népi politeizmussal szemben eljutottak a monoteizmus fölismeréséhez. Emiatt kellett menekülnie Athénból Anaxagorasznak és Prótagorasznak, és kellett meghalnia Szókratésznek. Ezzel szemben a római birodalom eleinte toleráns volt: megkövetelte az államvallás kultuszát, a császárkorban a császár-kultuszt, de az egyes emberek személyes véleményével nem törődött, a filozófusokéval sem. Itt az ateizmus problémája a zsidósággal és a kereszténységgel jelent meg. A zsidók "ateizmusára" a gettó, a keresztények "ateizmusára" a keresztényüldözés volt a válasz.
A keresztény ősegyház az ateizmus ellene fölhozott vádját az apologéták révén visszafordította vádlóira, ateistának nevezte a pogányokat (akik nem ismerik Krisztust, és azt, aki őt küldte, az igaz Istent), a zsidókat, a perzsákat. Alexandriai Kelemen fő ateistának tartotta Epikuroszt, s a pogányokban kettős ateizmust látott: nem ismerik el az igaz Istent és istenként tisztelik azt, aki és ami nem Isten. Ugyanígy ateisták voltak a különféle eretnekségek (animizmus, manicheizmus, doketizmus) követői, a markioniták és a szentlélektagadók.

[szerkesztés] Középkor

A középkorban, különösen az inkvizíció idején sok embert üldöztek eretnekség miatt (az ilyen eretnekek java része azonban nem volt ateista, hanem megalapozott esetekben általában dualisztikus vallások követője, de sok esetben az eretnekség vádja egyszerűen csak ürügy volt olyan koncepciós perek lefolytatására, mint a boszorkányperek jelentős része vagy a templomosok elleni per). A középkori hitetlenség a gyenge ateizmushoz volt közelebb. Kifejezett erős ateizmus megnyilvánulása extrém ritka volt. Az "epikureus" kifejezés szitokszó volt, és nemigen akadt követője. Mindenesetre Canterburyi Szent Anzelm istenérve legalább elméletben elismeri isten létezésének kérdésességét, csak hogy bizonyítsa. A középkorban a legközelebbi irányzat talán a panteisztikus "Szabadgondolkodó Felebarátok" mozgalom volt. Egy tagjukról, Löfflerről, akit 1375-ben végeztek ki emiatt, azt mondják, hogy megátkozta a kivégzőit, hogy úgy sincs elég fájuk, hogy "a véletlent, ami a világot uralja", elégessék (tudniillik máglyahalált halt). A kortárs Charvaka iskola, amely a 14. századig fennmaradt Indiában, nyíltan ateista és empirikus volt.

[szerkesztés] Újkor

A reneszánsz és reformáció alatt az egyház kritikája egyre sűrűbb lett, de nem célozta meg az ateizmust. Az elszakadók egymás ellen is fordultak.

Az "ateizmus" kifejezést a 16. századi Franciaországban kezdték el használni, és eredetileg valláskritikusokat, tudósokat, materialista filozófusokat, deistákat és eretnekeket vádoltak vele. A vádat majdnem mindig tagadták. Így az ateizmus szó a reformáció és a felvilágosodás idejében, mint felvállalt nézet, nemigen fordult elő. Hogy milyen veszélyes volt az ateizmus vádja, azt illusztrálja, hogy 1766-ban egy francia nemesembert, Jean-Francois de la Barre-t megkínoztak, lefejeztek, és a fejét elégették a kereszt elleni vandalizmus vádjával, annak ellenére, hogy Voltaire megpróbálta az ítéletet visszavonatni. Az európai ateizmus története valójában a felvilágosodással kezdődik, és valódi kibontakozása a „nagy” francia forradalomhoz köthető.

Az angol materialistát, Thomas Hobbest (1588–1679) szintén vádolták ateizmussal, de ő tagadta. A teizmusa szokatlan volt annyiban, hogy istent anyaginak hitte. Korábban Christopher Marlowe-t (1563–1593) is vádolták ateizmussal, mivel egy Krisztus istenségét tagadó művet találtak nála. Mielőtt megvédhette volna magát, megölték, bár más okból.

Az ateizmussal vádoltak között volt Denis Diderot (1713–1784), a felvilágosodás egyik leghíresebb filozófusa, az Enciklopédia főszerkesztője. Azon Enciklopédiáé, amelyet a vallásos, különösen katolikus dogmák kritikájaként tartottak számon. Diderot-t bebörtönözték néhány betiltott írásáért.

Az 1770-es évekre az ateizmus még mindig egy veszélyes vád volt, amit általában tagadtak, de már kezdett felvállalható nézetté átalakulni. Az ateizmust elsőnek "nyíltan" Holbach báró vállalta fel az 1770-ben kiadott "A természet rendszere" című művében. Holbach Párizsban közismert társasági személy volt, aki egy híres szalont vezetett, melyet sok elismert értelmiségi személy látogatott, úgymint Diderot, Jean-Jacques Rousseau, David Hume, Adam Smith, és Benjamin Franklin. Viszont a könyvét álnéven jelentette meg és betiltották, később nyilvánosan elégették. Matthew Turner, egy liverpooli fizikus volt az első angol, aki először ismerte el nyíltan, hogy ateista. Válaszok dr. Priestley leveleire egy filozófiai hitetlenhez című pamfletjét 1782-ben, álnéven írta, egy ismeretlen szerkesztőhöz küldte be, és egy kitalált szerzőhöz címezte.

Az 1789-es Nagy francia forradalom – amely a Legfőbb Lénytől függetlenül levezethető egyetemes emberi jogok eszméit is elhozta – után került be az ateista gondolat az euroatlanti politikai köztudatba, és nyitotta meg az utat a 19. századi racionalista és szabadgondolkodó mozgalmaknak. Szintúgy e forradalom az első példája annak, hogy az ateisták a vallásosakat erőszakos eszközökkel üldözni kezdték. A francia forradalmi hatóságok nemcsak a katolikus vallás élő képviselői ellen léptek fel erőszakosan, de például a misztikus próféta, Nostradamus sírját is meggyalázták, a csontokat szétszórták, és csak a helyi lakosság tiltakozására állították vissza.

Egy korai ateista momentum volt Ludwig Feuerbach-tól a "Kereszténység lényege" című könyv. További német ateista gondolkodók a 19. századból Arthur Schopenhauer és Friedrich Nietzsche. A szabadgondolkodó Charles Bradlaugh-t többször parlamenti képviselővé választották Angliában, de nem foglalhatta el a helyét, mivel kérelmét, hogy világi esküt tegyen hitbéli helyett, elutasították (felajánlotta, hogy vallásos esküt tesz, de azt is elutasították). Miután negyedik alkalommal is újraválasztották, a parlament engedett, és ő volt az első ateista, aki a parlamentben ülhetett, ahol többek között az eskü megreformálásában vett részt. Más országokban isten elutasítása istenkáromlásnak minősült. Számos országban, mint Németországban, Spanyolországban és Nagy-Britanniában ezek a törvények megmaradtak. Hasonlóképpen néhány amerikai államban, például Massachusetts-ben is fennmaradtak ilyen törvények, de ma már ritkán alkalmazzák őket.

1884-ben Karl Marx, ateista politikai közgazdász ezt írta "Hegel a 'Jog filozófiája'-nak kritikája" című művében:

„A vallásos szenvedés egyrészt egyben tényleges szenvedés, másrészt tüntetés tényleges szenvedés ellen. A vallás az elnyomott lények sóhajtása, szív a szívtelen világban, és lélek a lélektelen körülményekben. A népek ópiuma.” [1]

Marx elmélete szerint az emberek azért fordulnak a valláshoz, hogy a valóság szociális nyomorát enyhítsék; azaz Marx azt mondja, hogy a vallás az osztályelnyomás fájdalmainak enyhítésére létrehozott álomvilág, amely az elnyomott osztály szociális kontrolljával segíti az "evilági" kizsákmányolást, a túlvilági megváltás és igazságosság reményével áltatva őket: "az emberek hozzák létre a vallást, nem a vallás az embert".

Friedrich Nietzsche, egy 19. századi gondolkodó az utcán lámpással Istent kereső embert citálja: "Isten halott; mi öltük meg Őt, emberek". Nietzsche amellett érvelt, hogy a nyugati keresztény vallás dekadens, halálra van ítélve, és ezek után egy új értékrendet kell létrehozni.

[szerkesztés] Legújabb kor

A kommunista országok alkotmányosan szekuláris államok voltak. A Szovjetunió alkotmánya [2], Lenin írásai a vallási szabadságot, szekuláris államot, oktatást hirdették [3]. Ugyanakkor (mint az előbb láttuk) a klerikális osztály, mint elnyomó osztály jelent meg a marxizmusban, amely ellen szükségesnek tartották a küzdelmet. A bolsevik párt ideológiájában szintén antiklerikális volt, a vallás ellen propagandisztikus eszközökkel, szekuláris oktatással kívánt küzdeni [4]. Mivel a kommunizmusban pártállam volt, ezért az állami hivatalos szekularitáson túl megjelent az államban a párt ideológiája, és így a vallás részben államilag is üldözött lett. Ennek fokai változtak állam és egyház szerint. Voltak bizonyos országok, és bizonyos egyházak, amelyek megtűrtek, elfogadottak lettek, gyakran úgy, hogy vezetőiket különféle, sokszor erőszakos eszközökkel kényszerítették a hatalom bizonyos mértékű kiszolgálására.

[szerkesztés] Napjaink

A 2001. szeptember 11.-i eseményeket sokan értelmezték úgy, hogy megmutatta, hogy a vallási fanatizmus, milyen veszélyeket rejt magában. Talán ennek hatására megélénkült a szervezett ateizmus. 2005-ös év folyamán januárban, Indiában volt Ateista Világkongresszus és az IHEU júliusi, párizsi világkongresszusa a következő főbb esemény. Ez utóbbi hír egyik forrása

[szerkesztés] Magyarország

Magyarországon jelenleg több kisebb ateista szervezet is működik. A rendszerváltás utáni viszonylagos csend után a századforduló után kezdtek ismét mozgolódni az ateisták. A jelenlegi szervezetek pár, vagy pár tucat tagból állnak, a formakeresés folyik és bizonyos munkamegosztás is van. Ezek a következők:

  • Szkeptikus Társaság. A társaság elkötelezett a naturalista filozófia mellett, és ezzel összhangban csak ateistákat vesz fel tagjai közé. A szkepticizmust hangsúlyosan a valláskritikára is kiterjeszti, és programjában szerepel az, hogy a vallások és egyházak sem szent tehenek. Az ateizmus terén legaktívabb tagjai nagyrészt ugyanazok, mint akik a Szabadgondolkodó honlap ateista részlegével foglalkoznak, illetve ott szerepelnek.
  • Ateista és Agnosztikus Klub. A klubot szoros szálak fűzik az előbbi társasághoz, de független szerveződés. Több közös tag van. A klub célja elsősorban az ingyenes művelés és önművelés. Tagsága pár tucatnyira tehető, amely átfed a Szkeptikus Társaság tagságával. A Világi Figyelő alapító tagjai is innen kerültek ki.
  • Magyar Ateisták és Humanisták Társasága. Ez a társaság elsősorban az ateizmus jogi vonatkozásaira fókuszál, az állam és egyház elválasztásásra, az ateizmus jogi képviseletére. Tagsága tucat alatti.

[szerkesztés] Filozófiája, nézetei

[szerkesztés] Ismeretelmélet

Az ateisták általában az empirizmus filozófiai vagy köznapi, esetleg naív változatát követik az ismeretelméletben. Jellemző rájuk a racionalizmus is. A két nézet filozófiai dilemmái a köznapi emberben általában nem okoznak ellentmondást, a filozófiában járatosabbak pedig valamilyen filozófiai irányzatban találhatnak valamilyen megoldást. Lehetséges ez egy analitikus filozófia-hoz hasonló hozzáállással, vagy egy naturalisztikus ismeretelmélet útján. Egy speciális megoldás a logikai pozitivizmus is. Az ateisták véleménye, miszerint nincs isten, vagy nem hisznek benne, általában támaszkodik erre az empirikus jellegű ismeretelméletre, azaz (többek között) azért nem hisznek istenben, mert nincs rá megfelelő empirikus igazolás.

Az agnosztikusok és ateisták többsége általában egyfajta kritikus, legalább enyhén szkeptikus, pozitivista jellegű, és sokszor episztemológiai felfogással rendelkezik. Jellemző rájuk egy fajta legalább liberális verifikácionizmus. Ennek szigorúbb változatát a logikai pozitivizmus fejlesztette ki.

[szerkesztés] Logikai pozitivizmus és ateizmus

A logikai pozitivisták, úgymint Rudolf Carnap szerint minden istenről való beszéd értelmetlenség, mivel ezen iskola, és hasonló iskolák szerint semelyik metafizikai állításnak nincs empirikus ellenőrizhetősége, és így igazság-értéke sem (nem lehet igaz vagy hamis), ezért nincs kognitív értelme. Szerintük a "Létezik-e isten?" kérdés, akárcsak a "Léteznek-e a babigok?" szigorúan véve kognitívan értelmetlen, bármennyire is értelmesnek tűnik az első [5]. A logikai pozitivisták így ateistáknak mondhatóak, de speciális indokaik vannak erre, és az empirikus igazolás kritériumát az általános vélekedésnél erősebben értelmezték: nekik az empirikus igazolás hiánya nem csupán az igazság, hanem az értelmesség kritériuma is.

[szerkesztés] Ontológia

Az ateisták általában egy monista ontológiát képviselnek, amit pongyolán úgy fogalmazhatunk meg, hogy a világban csak szerkezettel rendelkező "anyag" van, amely bizonyos törvények szerint változik. Ez közel áll a realizmus felfogásához, ami szintén jellemző. A dualista ontológia ritka az ateizmusban. Elképzelhető viszont minden fajta ontológia, mint olyan teljes elutasítása, és egyfajta szigorú instrumentalizmus.

[szerkesztés] Erkölcsi nézetek

Az ateizmusnak az erkölcsről vallott nézetei részben kézenfekvő módon a különböző vallásos erkölcsök kritikájáról szól. Egy pozitív erkölcsi tanítás azért problémásabb, mivel az istenhittől való mentesség az abszolút erkölcs nézetek melletti egyik lehetséges érv hiányát jelenti. Így az ateisták között ritkán fordul elő olyan, aki egy bizonyos abszolút erkölcs mellett érvelne, inkább erkölcsi liberalizmus jellemző. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy egy ateistának ne lehetne személyes erkölcse, és azt sem, hogy ez a konszenzusos erkölcstől nagyon eltérő, antihumanista lenne. Nagyon sok ateistára jellemző egy világi humanizmus.

Sok világvallás tanítja azt, hogy az erkölcs egy istenség parancsolataiból vezethető le, valamint hogy az embereket leginkább az istenektől való félelem készteti erkölcsös viselkedésre. Ebből kifolyólag az ateistákat gyakran vádolják erkölcs nélküliséggel vagy erkölcstelenséggel. Az Egyesült Államokban például sokáig nem engedték az ateistákat bíróságon tanúskodni, mivel úgy hitték, egy ateistának nincs oka igazat mondani.

Az ateisták túlnyomórészt elutasítják ezt a nézetet, és azt állítják, ugyanannyira hajlanak az erkölcsös viselkedésre, mint bárki más – a neveltetésük miatt, másokkal való együttérzésből, a társadalom törvényei miatt, a jó hírnevük érdekében és önbecsülésből. Francis Bacon azt írja: "Az ateistának az eszére, a filozófiára, a természetes jámborságra, a törvényekre, a hírnévre kell hagyatkoznia; ezek mindegyike hozzásegíthet az erkölcsösséghez, még a vallás nélkül is; a vallásos babona azonban mindezeket elveti, és az emberek fejében egyeduralmat gyakorol." Ezen kívül, bár az ateizmus, mint negatív nézet, nem jár szükségszerűen együtt semmilyen erkölcsi filozófiával, sok ateista vonzódik a szekuláris humanizmushoz hasonló nézetekhez, melyek erkölcsi rendszere nem az istenségekben való hitre épül.

Ludwig Feuerbach pedig a "Gondolatok a halálról és a halhatatlanságról" című művében egyenesen azt fejtegeti, hogy csak aki tudja, hogy teljes halál vár reánk, az érzi szükségét, hogy abszolút igazat, lényegeset és végtelent tegyen szellemi működése központjául.

Az ateisták azt is állítják, hogy az erkölcsös élethez nincs szükség vallásos alapokra. Szerintük a valóban erkölcsös viselkedésnek az önzetlenségből kell fakadnia, nem pedig a halál utáni büntetéstől való félelemből, illetve a jutalom iránti vágytól. Ezért nem biztos, hogy aki a vallások általi erkölcsiség szerint cselekszik, az valódi belső késztetése alapján cselekszik, lehet, hogy a vallás csak olyan esetében, mint a bűnre hajlamos embernek a rendőrségi kamerák: megláthatja a Nagy Testvér akármikor, tehát szorong és csak ez húzza vissza az esetleges gaztett elkövetésétől. Továbbá felhívják a figyelmet arra, hogy a legtöbb vallásban az erkölcsi előírások tiltólistaként vannak megfogalmazva; bizonyos cselekedetek tilosak. Szerintük egy tiltólista betartása nem elegendő a valóban erkölcsös viselkedéshez, mivel az erkölcsnek pozitívnak kell lennie, nem negatívnak; Mit kell tennem?, nem pedig Mit nem szabad tennem?. A vallások tilalmainak megszegése a vallásos emberekben bűntudatot, kisebbrendűségi érzést kelt, amiből aztán kifejlődhet egy életen át tartó rettegés is. Véleményük szerint a humanizmus és a racionális gondolkodás segítségével sokkal teljesebb erkölcsi életet lehet folytatni.

Ross felmérése 1950-ben azt mutatja, hogy az ateisták és agnosztikusok gyakrabban fejezik ki arra való hajlandóságukat, hogy segítsenek a szegényeknek, mint a mélyen vallásosak. [6]

[szerkesztés] Érvek az ateizmus mellett

Az ateizmus melletti tipikus érvek a következő típusúak:

  • Isten létezése elleni logikai érvek
  • Erkölcsi és praktikus okok
  • Szociális okok
  • Pszichológiai okok

Mivel ez a szócikk az ateizmusról szól, ezért az ateista érveket tárgyaljuk. Az ezekre adott esetleges válaszok máshol találhatóak meg. Az érvek kétoldalú tárgyalása pedig más szócikkekben vagy könyvekben keresendőek.

[szerkesztés] Isten létezése elleni érvek

  • Az inkonzisztens kinyilatkoztatások érve szerint a bibliai Isten létezése valószínűtlen, mivel sok teológus és hívő tett egymásnak ellentmondó és egymást kizáró kinyilatkoztatásokat. Az egyszerű halandónak nem áll módjában eldönteni, melyik kinyilatkoztatás a hiteles, ezért az a legbölcsebb, amit tehet, hogy tartózkodik az ítélethozataltól. Ez az érv egyebek között Voltaire Candide-jában és Filozófiai ábécéjében is megjelenik.
  • A rossz problémájának első fennmaradt kifejtése Epikurosz ókori filozófus nevéhez fűződik. Az erre hivatkozók vitatják az olyan isten létezését, aki egyszerre mindenható és irgalmas: szerintük egy ilyen isten nem teremtett volna olyan világot, amelyben jelen van a gonosz, vagy legalábbis nem tűrné el annak huzamosabb létezését. Az érvelés szerint egy mindent tudó és mindenható istennek képesnek kell lennie szándékainak megfelelően irányítania a világot. Mivel a gonosz mégis szemmel láthatóan létezik, bizonyára Isten akarata szerint létezik. Ebből következik, hogy az ilyen isten vagy nem mindenható, vagy nem mindent tudó, vagy nem végtelenül irgalmas. Amennyiben azt is feltesszük, hogy ha létezik isten, akkor az az isten végtelenül irgalmas, mindent tudó és mindenható, arra a következtetésre jutunk, hogy ilyen isten nem létezik. (ld. ugyanezt még Szalai 2005)
  • A hitetlenség létezésének kérdése a gonosz létezésének kérdéséhez hasonló érvelés (ld. Szalai 2005). Az okoskodás a következőképp vezethető végig:
Tegyük fel, hogy létezik Isten, aki mindenható és fontos neki, hogy higgyünk benne.
  1. Isten azt szeretné, ha minden ember hinne benne, ismerné és szeretné. Ez számára egy nagyon fontos dolog.
  2. Isten bármit megtehet, ami logikailag lehetséges. (Mindenható)
  3. Isten képes lenne minden emberrel megszerettetni és megismertetni magát.
  4. Az ateisták (akik egyszersmind emberek) nem hisznek Istenben.
  5. Ha Isten valamit nagyon meg szeretne tenni, és lehetséges, akkor megteszi.
  6. Ha Isten azt szeretné, hogy minden ember higgyen benne, minden ember hinne benne.
  7. Isten nem szeretné, hogy minden ember higgyen benne. (4. és 6. szerint)
  8. Ellentmondás 1. és 7. között.
Következtetés: nem létezik mindenható, akinek fontos, hogy higgyünk benne. Azaz Isten vagy egy igen kicsi hatalommal, vagy valamilyen külső korláttal rendelkező lény (kérdéses, hogy az ilyen Istennek hívható-e), vagy nem szeretné, hogy higgyünk benne, aktívan vagy passzívan rejtőzködik. Továbbá az 1. pontra pont az emberiség történelme a cáfolat.
  • "Isten rejtőzködése" Egy az előzőhöz igen hasonló érvelés található (Schellenberg 1993)-ban, mely szerint az a tény, hogy isten létezésére nincs igazolás, érv egy jóságos isten létezése ellen, hiszen egy jóságos isten szeretne velünk pozitív kapcsolatot, aminek előfeltétele az, hogy igazoltan létezőnek tudjuk őt.


  • A szabad akarat kérdése érdekes problémát vet fel. A legtöbb monoteista vallás felruházza istenét a mindent tudás és a szabad akarat tulajdonságaival. Az érvelés szerint ez a két tulajdonság kizárja egymást, ezért bármely olyan istenkép, amely mindkét tulajdonságot magában foglalja, önellentmondásos (ld. Barker 1997). A levezetés a következő:
  1. A szabad akarat meghatározása szerint ha Isten rendelkezik szabad akarattal, akkor bármely pillanatban dönthet, hogy valamit megtesz vagy sem. Ennek van azonban egy kompatibilista és nem kompatibilista értelmezése (ld. szabad akarat).
  2. A mindent tudás meghatározása szerint Isten mindent tud, ami a jövőben történni fog, így ismeri az összes döntési helyzet eredményét is a jövőben.
  3. A tudás meghatározása alapján ha valaki tud valamit a jövőben, akkor az meg van határozva.
    1. A szabad akarat inkompatibilista felfogása szerint a meghatározottság és a szabad akarat ellentmondásos. Ha valami meg van határozva, akkor nem szabad.
    2. A szabad akarat kompatibilista felfogása szerint a meghatározottság és a szabad akarat nem ellentmondásos: valakinek lehet szabad akarata, ha döntéseit meghatározott módon, de a maga által meghatározott módnon hozza. Azonban ez a döntés csak akkor nevezhető döntésnek, ha az a személy nem mindent tudó. Ugyanis ha a személy mindent tud, akkor amikor bármely t2 pillanatban döntenie kellene, akkor azt mondhatjuk, hogy ő már egy t1<t2 pillanatban is tudta az eredményt, azaz nem dönthetett a t2 pillanatban. Tehát egy mindent tudó lény nem dönthet. A mindent tudás és a döntés fogalma ellent mond egymásnak.
  4. Az eddigi érv nem az emberekről, nem a világ kauzalitásáról szól, de hasonló probléma van isten mindent tudása és az emberek szabad akarata között is. Bár itt csak a nem-kompatibilista ellentmondás lép fel, mivel az ember nem mindent tudó. Fellép viszont a felelősség kérdése is: ha isten mindent tud, akkor miért nem ő felelős mindenért? Ez viszont már az erkölcsi kérdésekhez vezet, amit másik szekcióban tárgyalunk.
  • A nem hívők kárhozatra jutása bizonyos vallásokban sokaknak erkölcsileg problémás gondolat. Elvégre ha feltesszük, hogy van isten, és a túlvilági ítéletben bármilyen jelentős negatív szerepet játszik az, hogy a hitetlenek tudatlanságból tévednek (például ha csak purgatóriumon kell keresztül menniük), és ebben egy vallás istenének szerepe van, akkor egy ilyen bocsánatos tévedésért ekkora büntetést kiróni nem tűnik igazságosnak. Különösen, ha isten létezésére nincs különösebb racionális empirikus igazolás. (Az ateisták úgy gondolják, hogy hatalmas büntetés képével fenyegetni, ill. azt bizonygatni, hogy az egyik vallás minden más hit és világnézet felett áll - tudományos érvelés nélkül, épp azért szükséges, mert tudományos érveket nem lehet felhozni Isten létezése mellett - pl. - de nem csak - R.D. God Delusion.)
  • komplexitás érv Richard Dawkins a God Delusion-ban fejti ki az Fred Hoyle híres érvét, "The ultimate boeing 747" c. fejezetben. Dawkins azt írja, hogy a természet komplexitásának megmagyarázására egy intelligens tervezővel óhatatlanul azt kell feltételezze, hogy a tervező még komplexebb, hiszen tervezni egy bizonyos komplexitású dolgot csak még komplexebb dolog tud. Tehát az intelligens tervező elmélete valaminek a megnagyarázására egy még inkább magyarázatra szoruló dolgot feltétleze, így nem jó magyarázat. Ellenben az evolúció, amelynek során a komplexitás nem csupán véletlennel, hanem véletlennel és szelekcióval alakul ki, egy olyan folyamat, amely révén egyszerű dolgokból lehet megmagyarázni a komplex dolgok kialakulását. Ez az egyetlen ilyen elmélet, amely tényleg magyarázatként léphet elő.
  • Az ember jelentéktelensége a kozmoszban – bár a legtöbb vallásban az ember központi szerepet játszik Isten világtervében, az emberiség mégis csak egy parányi szeletét foglalja el a világmindenségnek úgy térben, mint időben. Ez sokak szerint ellentmondás.

[szerkesztés] Erkölcsi és gyakorlati okok

Az erkölcsi érvek az ateizmus mellett olyan esetekről szólnak, amikor az ateisták szerint a helyes cselekedet ateista nézetet igényel, vagy legalábbis azt, hogy bizonyos vallások, szekták hívei ne legyünk. A legerősebbnek tartott érv ezen kívül az, hogy azoknak, akik nem tudják elfogadni a gonosz létezését isten személyében vagy személye mellett, és a világban ennek jeleit látják, ez isten létezésének elvetése mellett érv. A gyakorlati okok azt jelentik, hogy az ateisták szerint az ateizmus hasznos lehet, pozitív befolyása lehet egy ember életvitelére nézve. Ez a különböző ateista életszemléleteket jelenti, köztük leginkább a világi humanizmust.

[szerkesztés] Szociális okok

A hívőkhöz hasonlóan az ateisták közül is sokan nem azért ateisták, mert tudatosan meggondolt indokaik vannak erre, hanem mert így lettek oktatva, nevelve. Reasons of Atheism a BBC oldalán

[szerkesztés] Pszichológiai okok

Elterjedt a hit pszichológiai előnyeire rámutatni, ugyanakkor azt is elmondhatjuk, hogy az ateizmusban is szerepet játszhatnak érzelmek, motivációk. Azok az emberek, akik a világot kiismerhetőnek vélik, nagyobb a kudarctűrő képességük, kevésbé szorulnak lelki támaszra, ők a vallásos hit gyakorlatát nem igénylik [forrás?]. Sok ateistának az istenhit melletti erős érzelmi okok megértése válik az ateizmus melletti okká.

[szerkesztés] Statisztikák

Bővebben: Statisztikák az ateizmusról és vallásról

Az ateizmusról és vallásosságról szóló felmérések sokszor pontatlanok és torzak. Mivel bizonyos kormányok szorgalmazták az ateizmust, mások pedig ellene voltak, ezért a statisztikai adatokban az ateizmus sokszor túl van becsülve, vagy alul. Lehet vitatni a statisztikák pontosságát, módszereit is. Az ateizmus, agnoszticizmus környékén vannak fogalmi tisztátalanságok, nem mindenki tudja pontosan, melyik mit jelent. Így például elképzelhető, hogy egy buddhista vallású ember ateista, amennyiben nem hisz istenben. Sőt, transzcendencia-mentes buddhizmus is létezik. Kérdéses a valamilyen egyházhoz tartozók esetében az, hogy ez mennyire jelent hitet, aktív vallásosságot, továbbá a nem vallásosak, nem válaszolók hova sorolása is.

A vallásról és ateizmusról szóló statisztikák a következő konkluziókat támasztják alá több-kevesebb biztossággal.

  • A világban az ateizmus az utóbbi időszakban tért nyer és terjed, miközben bizonyos vallások szintén terjednek, illetve a vallásosság szerkezete átalakul.
  • Az ateizmus főleg a fejlettebb országokban terjed, Európában és a fejletteb Ázsiai országokban, elsősorban olyan államokban, amelyek szekulárisak.
  • A hit formái kezdenek távolodni a szervezett, egyházi formájától, és egyre kevesebb az intézményesen, szertartásosan vallásos ember a hívők között.
  • Összefüggés fedezhető fel az ateizmus és a tudományos jártasság, intelligencia között. [2]

Ezen állítások bővebb allátámasztására, illetve konkrét statisztikákhoz ld. a fő szócikket.

[szerkesztés] Ateizmus Európában

Az "Istenben hívő" válaszadók százalékos aránya az Európai országokban a 2005-ös Eurobarometer felmérés alapján
Az "Istenben hívő" válaszadók százalékos aránya az Európai országokban a 2005-ös Eurobarometer felmérés alapján

A 2005-ös Eurostat Eurobarometer felmérés során az Európai Unió polgárainak 52%-a válaszolt, úgy, hogy "hisznek Istenben", 27% "hisz valamilyen felsőbb lény, vagy erő létezésében" és 18% hogy "nem hisz felsőbb lény, Isten vagy erő létezésében". Az egyes országok között éles különbségek mutatkoztak: míg máltaiak 95%-a mondta, hogy hisz Istenben, az észt válaszolók közül csak 16% jelölte meg ezt a választ.[3]

[szerkesztés] Magyarországi statisztikák

A 2001-es magyar népszámláláson, ahol a vallási felekezethez való tartozásról kérdeztek, 14,5% nem vallotta magát egyik felekezethez tartozónak sem, 10,1% nem válaszolt. ([7])

[szerkesztés] Források

  1. ^ Egy ateista életszemlélet
  2. ^ Az intelligens emberek „kevésbé hajlamosak hinni Istenben” | Világi Figyelő
  3. ^ Eurostat poll on the social and religious beliefs of Europeans (PDF). (Hozzáférés: 2006. május 10.)
  • J. L. Schellenberg: Divine Hiddeness and Human Reason, Cornell University Press, 1993
  • Szalai Miklós: Létezik-e Isten? Ateista érvek a mai angolszász filozófiában, Budapest, L' Harmattan, 2005
  • Dan Barker: The Freewill Argument for the Nonexistence of God, Freethought Today, 1997 [8]
  • James Thrower: Western Atheism, Prometheus Books, 2000
  • Steve Bruce: God is Dead, Blackwell Publishing, 2002
  • Az állam és egyház szétválasztása, Faludi Ferenc Akadémia, Távlatok, 1995
  • Gregory S. Paul: Cross-National Correlations of Quantifiable Societal Health with Popular Religiosity and Secularism in the Prosperous Democracies, Journal of Religion & Society, volume 7, 2005
  • R. Dawkins: Isteni téveszme, Nyitott Könyvműhely, 2007

[szerkesztés] Lásd még

[szerkesztés] Külső hivatkozások

[szerkesztés] Szervezetek

[szerkesztés] Ateista fórumok

[szerkesztés] Egyéb magyar hivatkozások

A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak
Ateizmus témában.

[szerkesztés] Angol nyelven

A lap eredeti címe: „http://hu.wikipedia.org/wiki/Ateizmus”

zadania z chemii tanie pozycjonowanie sztuczna biżuteria zakłady bukmacherskie Perfumy Hugo Boss Heineken Opener BWin noni Doładowanie silników książka Prawo pracy Teledysk Stal teledyski pl zakłady bukmacherskie Nurkowanie kick koparki Bułgaria wczasy Karaoke tani kredyt hipoteczny COOLsurf